Budapest, VI. kerület, Andrássy út 114.

Angol cím:Flóra

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 114.
Az Andrássy út és a Munkácsy Mihály utca sarkán. Metrómegálló: Bajza utca

Felállítás1884


Szende András
2009.04.10. 23:27
A villa eklektikus (ezen belül: neoreneszánsz) stílusban épült Freund Vilmos tervei szerint. A megbízó és az építés éve sajnos ismeretlen, valószínűleg a XIX. sz. harmadik harmada lehet. A főhomlokzat erkélyét két kariatida támasztja alá, a rizalit nyílásai feletti ívek felett allegorikus figurák ülnek/fekszenek.
Az épület díszei közé tartozik ez a szobor is. A Munkácsy utca felé néző vakablakban helyezkedik el, kezében korsót tartó nőalak.
Feles Elek
2015.04.11. 20:15
A villát a Greger család építtette Freund Vilmos tervei szerint. Első tulajdonosa bizonyos Greger Miksáné született Eisler Róza és Landauer Ferenc volt - akiknek a neve az 1879-es terveken is szerepel -, majd Róza halála után, 1887-től Landauer Ferencz Józsefné született Greger Szidónia lett 3 évre a tulaj A ház ezután egy időre gróf Csáky Albin, vallás- és közoktatásügyi miniszteré lett. Ő volt az, aki 1890-ben néhány plusz helyiséggel bővítette a villát.

A Csáky család 1918-ban adta el a villát Aczél Edének, majd még ugyan ebben az évben Weiss Manfréd családjának rezidenciája lett. 1944-ben a bevonuló németek itt rendezték be egyik főhadiszállásukat, a család férfitagjait letartóztatták és deportálták. 1952-től a villa a magyar állam tulajdonában volt, a rendszerváltás óta a Köztársasági Őrezred vagyonkezelésében állt, lényegében kihasználatlanul. 2015-ben a katari állam tulajdonába került, amely miután felújította, beköltözött az épületbe a nagykövetség.

Az oldalhomlokzatok fülkéiben is találunk női szoboralakokat, az épület szobordíszítése Déry Attila kutatásai szerint Feszler Leó nevéhez köthetők.
Források:
Adalékok külső Terézváros történetéhez
Tulajdoni lapok
https://www.octogon.hu/epiteszet/katari-nagykovetseg/

Szende András készítette a műlapot



Cím alapján hasonló

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16297
Feltöltve
2009.04.10. 23:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 23:12

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16298
Feltöltve
2009.04.10. 23:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 23:14

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16299
Feltöltve
2009.04.10. 23:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 23:15

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16300
Feltöltve
2009.04.10. 23:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 23:16

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

A szobor az akácfától balra van
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
16301
Feltöltve
2009.04.10. 23:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.10. 23:20
A szobor az akácfától balra van

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199889
Feltöltve
2015.03.26. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.26. 18:38

"Flóra-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
199890
Feltöltve
2015.03.26. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.03.26. 18:39
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.09.11. 16:32
A "Flóra-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.23. 15:19
Megérintettem a "Flóra-szobor" alkotást
19.01.31. 14:51
Megérintettem a "Flóra-szobor" alkotást
15.04.22. 07:36
A "Flóra-szobor" műlap gondozása átadásra kerültFeles Elek tagunknak
15.04.22. 06:44
A "Flóra-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.26. 21:16
A "Flóra-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.26. 21:15
A "Flóra-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.26. 21:15
A "Flóra-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.26. 18:39
1 új fotót töltöttem a "Flóra-szobor" műlaphoz
15.03.26. 18:38
1 új fotót töltöttem a "Flóra-szobor" műlaphoz
09.04.10. 23:27
A közösség publikálta Feles Elek "Flóra-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.