Pethe Ferenc mellszobra

Budapest, XIV. kerület, Vajdahunyad sétány
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Vajdahunyad sétány
A Vajdahunyad vár tó felőli oldalán lévő szoborsétány utolsó előtti...Teljes szövegA Vajdahunyad vár tó felőli oldalán lévő szoborsétány utolsó előtti darabja (a műjég felől nézve).Kevesebb szöveg

Avatás1963. június 19.

Neszták Béla
2009.04.05. 19:48
150 cm kő talapzat, 65 cm bronz mellszobor. Felirat: "PETHE / FERENC / 1763*1819".
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pethe_Ferenc
Göröntsér Vera
2014.09.29. 18:21
Pethe Ferenc, (Kisszántói Pethe, 1763–1832) mezőgazda, szak- és újságíró. Tanulmányait itthon és Nyugat-Európában végezte,. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű gazdasági lap, a Vizsgálódó Magyar Gazda kiadása, szerkesztette is (Bécs, 1766-tól), bár a lap csődbe jut. Ezt követően a keszthelyi Georgikon szervezésében vett részt, tanított, majd vezetője is volt.
Az 1800-as évek elején Esterházy szolgálatában állt, szakírói tevékenységet is folytatott. Új lapja, a Nemzeti Gazda 1814-től Bécsben, majd Pesten jelent meg. Többször földet bérelt, üzleti vállalkozások jelentették megélhetését,
Újabb lapját Kolozsvárott indította el 1827-ben, ez volt az első erdélyi politikai lap:, a Hazai Híradó (utódja az Erdélyi Híradó).
Harcolt a tudományos élet fellendítéséért, társadalmi, gazdasági reformokért, a gazdálkodó tevékenység eszköztárának fejlesztéséért.
Nyelvújítóként is fellépett. Tudományos és szociális elképzelései megelőzték korát, de ennek megvalósításának reális feltételei nem voltak adottak, ezért "életműve csak torzó maradt".
Források:
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/12133.htm
kectam
2023.07.15. 08:53
Több téves információ is kering Pethe Ferenc személye körül. Az egyik olyan oldal, amit sokan hiteles forrásnak tekintenek rosszul tudja a születési évét.[1] Születésének helye körül is néhány helyen kavarodás van. Büdszentmihály 1941-ben bekebelezte Tiszabüd-öt, majd a háború után a nagy "helységnév változtatások" idején 1952-ben lett Tiszavasvári.[2], [3]

A mellszobrot a Pethe Ferenc tiszteletére rendezett emlékkiállításon avatták fel 1963.június 19-én.[4], [5]
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Pethe_Ferenc
[2] Lapok Tiszavasvári történetéből 1. Büdszentmihály története ... - https://mek.oszk.hu/07800/07879/07879.pdf
[3] https://www.tiszavasvari.hu/varostortenet
[4] Pethe Ferenc emlékkiállítás nyílt - Magyar Nemzet 1963.06.20. 6. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarNemzet_1963_06/?pg=149&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[5] Pethe Ferenc - Békés Megyei Népújság 1963.06.20. 6. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1963_06/?pg=129&layout=s

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15988
Feltöltve
2009.04.05. 19:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.05. 19:36

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15989
Feltöltve
2009.04.05. 19:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.05. 19:38

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
46196
Feltöltve
2010.03.14. 12:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bognár László 10.03.14. 12:34

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99596
Feltöltve
2011.11.12. 03:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ80/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.12. 03:21

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123227
Feltöltve
2012.11.01. 16:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123228
Feltöltve
2012.11.01. 16:17

123229
Feltöltve
2012.11.01. 16:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123230
Feltöltve
2012.11.01. 16:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
123231
Feltöltve
2012.11.01. 16:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
134543
Feltöltve
2013.03.27. 00:42
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/90

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.27. 00:42

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155526
Feltöltve
2014.01.15. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.15. 21:24

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
134542
Feltöltve
2013.03.27. 00:40
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/90

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.27. 00:40

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181594
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2014.09.29. 20:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.09.29. 20:05
2011. december

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181595
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2014.09.29. 20:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.09.29. 20:06
2011. november

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467426
Fotózva
2005. november
Feltöltve
2021.11.10. 09:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/60 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 09:10
2005. november

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490916
Feltöltve
2022.06.27. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/60 • 7.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:45

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490917
Feltöltve
2022.06.27. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/60 • 7.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:45

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
496317
Feltöltve
2022.08.05. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/160 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.05. 17:08

Archív fotók

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15991
Feltöltve
2009.04.05. 19:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.05. 19:39
Archív felvétel

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15992
Feltöltve
2009.04.05. 19:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.05. 19:40
Archív felvétel

"Pethe Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Fotó: Szepesváry Sándorné
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192346
Forrás
Budapest folyóirat, 1983. november
Évszám
1983
Feltöltve
2015.01.09. 15:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.09. 15:43
1983, Archív felvétel
Fotó: Szepesváry Sándorné
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.07.15. 08:53
A "Pethe Ferenc mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.05. 17:08
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
22.08.03. 13:14
Megérintettem a "Pethe Ferenc mellszobra" alkotást
22.06.27. 09:45
2 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
21.11.10. 09:10
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
20.10.20. 17:29
Megérintettem a "Pethe Ferenc mellszobra" alkotást
18.10.30. 12:12
Megérintettem a "Pethe Ferenc mellszobra" alkotást
17.06.02. 10:55
Megérintettem a "Pethe Ferenc mellszobra" alkotást
17.02.20. 19:19
A "Pethe Ferenc mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.09. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
14.10.01. 22:28
A "Pethe Ferenc mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.29. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
14.09.29. 20:05
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
14.09.29. 19:42
A "Pethe Ferenc mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.15. 21:24
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
13.03.27. 00:42
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
13.03.27. 00:40
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
12.11.01. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
12.11.01. 16:20
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
12.11.01. 16:19
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
12.11.01. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
12.11.01. 16:16
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
11.11.12. 03:21
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
10.03.14. 12:34
1 új fotót töltöttem a "Pethe Ferenc mellszobra" műlaphoz
09.04.05. 19:48
Neszták Béla publikálta "Pethe Ferenc mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.