Mihail Ivanovics Glinka-szobor

Budapest, VI. kerület, Andrássy út
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Az Operaház szobrai XVI.

Budapest
VI. kerület, Andrássy út
A tetőobeliszk utáni harmadik szobor jobbra

Felállítás1966


Szende András
2009.04.03. 22:52
1885-ben, az Operaház megnyitásakor helyezték el az eredeti zeneszerző-szobrokat a főpárkányon. 16 készült, anyaguk sóskúti mészkő volt. Ez okozta vesztüket: 1939. január 19-én az egyik-ma már nem tudni, melyik-lezuhant, és összetört. A balesetet az anyag szétmállása okozta. Ezután rögtön leszedték az összeset, és egészen 1966-ig szobor nélkül árválkodott a főpárkány. Ekkor-már tartósabb bolgár mészkőből- újabb szobrokat készítettek. A kor kultúrpolitikai irányvonala miatt több "baráti" országból származó zeneszerző kapott helyet.
A szobrok kronologikus sorrendben sorakoznak. A sor a főhomlokzat bal oldaláról indul: Monteverdi (Ispánky József), Scarlatti, Gluck (Győri Dezső), Mozart, Beethoven (Marton László), Rossini, Donizetti (Tar István), Glinka, Wagner (Mikus Sándor), Verdi, Gounod (Pátzay Pál), Bizet, Muszorgszkij (Várady Sándor), Csajkovszkij, Moniuszko (Antal Károly) és Smetana (Ispánky József).
Az eredeti sorrend: Guido d'Arezzo, Palestrina, Jacopo Peri, Orlando di Lasso, Pergolesi, Lully, Cherubini, Spontini, Haydn, Gluck, Mozart, Beethoven, Weber, Meyerbeer, Rossini és Wagner volt. (forrás: opera.hu)
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Glinka



Közös gyűjteményben
Operaház alkotásai

Cím alapján hasonló

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15963
Feltöltve
2009.04.03. 22:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.03. 22:18

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15964
Feltöltve
2009.04.03. 22:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.03. 22:19

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

A tetőobeliszktől jobbra a harmadik
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15965
Feltöltve
2009.04.03. 22:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.03. 22:21
A tetőobeliszktől jobbra a harmadik

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511490
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.12.18. 17:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/500 • 26.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.18. 17:13
2022. február

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519887
Feltöltve
2023.03.26. 15:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/125 • 71.7mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 15:00

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
519888
Feltöltve
2023.03.26. 15:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ60/10 • 1/250 • 215mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.26. 15:00

Archív fotók

"Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. alkotás fotói

"ÚJ szobrok kerülnek az Operaház homlokzatára. Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész Glinka és Wagner szobrainak modelljén dolgozik"
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359939
Forrás
Film Színház Muzsika, 1960. szeptember 2. (4. évfolyam, 36. szám)
Feltöltve
2019.06.12. 14:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.12. 14:39
Archív felvétel
"ÚJ szobrok kerülnek az Operaház homlokzatára. Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas...Teljes szöveg"ÚJ szobrok kerülnek az Operaház homlokzatára. Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész Glinka és Wagner szobrainak modelljén dolgozik"Kevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:29
Megérintettem a "Mihail Ivanovics Glinka-szobor" alkotást
23.03.26. 15:00
2 új fotót töltöttem a "Mihail Ivanovics Glinka-szobor" műlaphoz
22.12.18. 17:13
1 új fotót töltöttem a "Mihail Ivanovics Glinka-szobor" műlaphoz
19.06.12. 14:39
1 új fotót töltöttem a "Mihail Ivanovics Glinka-szobor" műlaphoz
09.04.03. 22:52
Szende András publikálta "Mihail Ivanovics Glinka-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.