Budapest, VII. kerület, Király utca 49.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:St. Therese

Budapest
VII. kerület, Király utca 49.
A Teréz-templommal szemben, a Király és Csányi utca sarkán. Trolimegálló: 70., 78. Akácfa utca

Felállítás1857

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2009.03.28. 22:44
A források szerint a kétemeletes, klasszicista lakóházat Kasselik Ferenc építtette 1857-ben. Valószínűleg ez a szobor készítésének időpontja is. Úgy tudom, ez a ház egyike a hetedik kerület rohamtempóban védetté nyilvánított épületeinek. Szomorú versenyfutás alakult ki a városvédő civilek és a beruházók között: amelyik ház nem védett, azt kiürítik és lebontják. Így mára már teljesen elhanyagolt, vakolat nélküli (de értékes) házakon is ott fehérlik az új műemlék tábla-nem tartozik szorosan a témához, de gondoltam érdemes megemlíteni.
Források:
https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/06/09/kiraly_utca_49
Feles Elek
2013.10.08. 21:54
A szobor lett a névadója a XIX.század közepétől itt működő Szent Teréz Patikának, amely 1857-ben Neuhauser János tulajdona volt és egészen az 1940-es évek elejéig létezett.
Források:
https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/06/09/kiraly_utca_49

Szende András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15605
Feltöltve
2009.03.28. 22:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.28. 22:31

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15606
Feltöltve
2009.03.28. 22:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.28. 22:32

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
15607
Feltöltve
2009.03.28. 22:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.28. 22:33

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
18278
Feltöltve
2009.05.11. 11:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.11. 11:43

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181068
Feltöltve
2014.09.26. 00:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.26. 00:29

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181069
Feltöltve
2014.09.26. 00:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.26. 00:29

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190246
Feltöltve
2014.12.12. 14:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.12. 14:51

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190247

309131
Feltöltve
2018.04.13. 10:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.13. 10:29

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309132
Feltöltve
2018.04.13. 10:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.13. 10:30

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309133
Feltöltve
2018.04.13. 10:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.13. 10:30

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

2020 tavasza
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399530
Feltöltve
2020.03.12. 20:00
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/279 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.03.12. 20:00
2020 tavasza

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520133
Feltöltve
2023.03.27. 14:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/200 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:44

Archív fotók

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
515157
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1985
Feltöltve
2023.01.27. 13:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 23.01.27. 13:00
1985, Archív felvétel

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
515158
Forrás
BTM Kiscelli Múzeum
Feltöltve
2023.01.27. 13:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 23.01.27. 13:01
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Szent Teréz-szobor" c. alkotás fotói

A két világháború között.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371384
Forrás
BTM Kiscelli Múzeum
Feltöltve
2019.08.30. 13:00
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.08.30. 13:00
Archív felvétel
A két világháború között.
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.03.27. 14:44
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
23.01.27. 13:01
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
23.01.27. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
20.03.12. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
19.08.30. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
18.10.11. 13:49
Megérintettem a "Szent Teréz-szobor" alkotást
18.04.13. 10:30
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
18.04.13. 10:30
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
18.04.13. 10:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
18.04.11. 09:39
Megérintettem a "Szent Teréz-szobor" alkotást
14.12.12. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
14.12.12. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
14.09.26. 00:36
A "Szent Teréz-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.26. 00:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
14.09.26. 00:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
13.10.15. 01:02
A "Szent Teréz-szobor" műlap gondozása átadásra kerültFeles Elek tagunknak
09.05.11. 11:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Teréz-szobor" műlaphoz
09.03.28. 22:44
A közösség publikálta Feles Elek "Szent Teréz-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.