Angol cím:Animal Sculptures

A Városligeti tó kis szigete.

Felállítás1983


Imre Lakat
2009.03.05. 11:36
Ajkához kötődik Fekete István író, és ifjúsági regényei...

Első fotóként azt a képet tettem fel, ahol az író portrészobra is látható.

Samu Katalint megihlette Fekete István megálmodott élővilága, hogy a város központja melletti csónakázótón található kis szigetre az író kedvenc állatait bemutató mészkőszobrokat készített. Sajnos, a hely eldugottsága néhány fiatalt arra késztet, hogy ezeken az ártatlan szobrokon próbálja ki erejét vagy a festékszóróját. Mivel csak hét szobor feltöltését tudtam elvégezni, a hiányzó szobort utólag társítom, azon látszik sajnos a rongálási szándék.

Egy szobor, amiről van archív fotóm, viszont szőrén-szálán eltűnt a szigetről. Közelebbit nem tudok róla.
H.István
2015.05.08. 09:56
Valahol olvastam, hogy megkérdeztek ajkaiakat, hogy melyek a kedvenc köztéri szobraik. Gyakorlatilag az állatszobrok az első 3 között voltak. Ezek közt a szobrok közt élni lehet, fel lehet ülni a hátára, át lehet ölelni egy-egy fotó elejéig. Főleg akik még emlékeznek a mesékből is az állatszereplőkre.
Sajnos igen, a vandalizmus is megjelent itt is, amit lehetett, fület, orrot már szinte mindet letörték. van ahol gipsszel, van ahol betonnal pótolták, de például Hú, a bagoly füle az eredeti lett visszatéve, ezek közelről jól látszanak. Legújabb rongálás: Vuk mindkét fülét letörték, még látszik a friss rongálásnyom.
De azért pozitív hírekkel is szolgálhatok, aránylag szépen rendbe tették a szigetet, kivágták a bokrokat, amik csak arra voltak jók, hogy rengeteg szúnyognak adtak otthont.
Most kintről az útról jól belátni a szigetre, jól látszanak a szobrok, talán több szoborvadászt is becsalogatnak.
Talán nem lesz annyi szúnyog sem!

Blogbejegyzések a műlapról
Szoborrá dermedt mesevilág vár a Kis Vuk szigetén
Mirror blogja @ 2015.01.25. 17:14
Fekete István 115 éve született. Felkerestük azt a szigetet, ahol a regényeiből ismert állatszobrok őrzik az emlékét. A hóval borított ajkai szigeten találkoztunk Vukkal, Lutrával, Bogánccsal, és még igazi Tást is láttunk. Miért jártunk ott? Mert 115 éve született e figurák al...

Imre Lakat készítette a műlapot


Kapcsolódó
Bogáncs, a pumi
Kapcsolódó
Kele, a gólya
Kapcsolódó
Hú, a bagoly
Kapcsolódó
Cin, az egér
Kapcsolódó
Lutra, a vidra
Kapcsolódó
Vahur, a kutya
Kapcsolódó
Bob, az agár
Kapcsolódó
Vuk, a róka
Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Tagi gyűjteményben
Mesehős szobrok

Cím alapján hasonló

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
117006
Feltöltve
2012.08.24. 23:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
117007
Feltöltve
2012.08.24. 23:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
117008
Feltöltve
2012.08.24. 23:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
124789
Feltöltve
2012.11.17. 13:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/25 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
124790
Feltöltve
2012.11.17. 13:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ39/10 • 1/25 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
200629
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2015.04.01. 13:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.01. 13:04
2013. szeptember

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
200630
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.04.01. 13:06
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.01. 13:06
2011. november

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
200631
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.04.01. 13:09
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.01. 13:09
2011. november

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
201986
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2015.04.13. 17:28
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.13. 17:28
2012. február

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210195
Feltöltve
2015.06.28. 12:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 12:31

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210196
Feltöltve
2015.06.28. 12:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 12:34

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210197
Feltöltve
2015.06.28. 12:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 12:36

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210198
Feltöltve
2015.06.28. 14:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 14:36

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210199
Feltöltve
2015.06.28. 14:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 14:39

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210200
Feltöltve
2015.06.28. 14:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 14:41

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210201
Feltöltve
2015.06.28. 14:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 14:42

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210202
Feltöltve
2015.06.28. 14:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 14:44

"Állatszobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
210204
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.06.28. 14:57
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.06.28. 14:57
2011. november
Összesen 18 fotó

Műlap története

15.05.10. 20:29
Az "Állatszobrok" műlap gondozása átadásra kerültH.István tagunknak
15.05.10. 20:29
Az "Állatszobrok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.11. 08:47
Az "Állatszobrok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.17. 13:32
1 új fotót töltöttem az "Állatszobrok" műlaphoz
12.11.17. 13:31
1 új fotót töltöttem az "Állatszobrok" műlaphoz
12.11.13. 09:07
Az "Állatszobrok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.08.24. 23:12
1 új fotót töltöttem az "Állatszobrok" műlaphoz
12.08.24. 23:08
1 új fotót töltöttem az "Állatszobrok" műlaphoz
12.08.24. 23:06
1 új fotót töltöttem az "Állatszobrok" műlaphoz
09.03.05. 11:36
A közösség publikálta H.István "Állatszobrok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.