Nagyszalonta (Salonta), Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vasmariska, Hebe
Angol cím:Hébé

A város közepén található parkban áll.

Felállítás1891

TundeK62
2009.02.18. 22:40
Nagyszalonta Romániában, Nagyváradtól délre, 40km-re van Arad felé. Ki ne ismerné Arany János szülővárosát irodalmi tanulmányaiból?
A város első szobra volt ez a kútszobor. Szecessziós stílusú.
Hébé az Ifjúság Istennője a görög mitológiában.
A város első artézi kútja fölé emelték egykor. Még az anyukám is idejárt vízért kislánykorában. Azt, hogy ma üzemel-e a kút, sajnos nem tudom. A képen nem látni víznek nyomát... Lehet, hogy nem, mert a kép nem ősszel, vagy tavasszal készült, amikor esetleg már elzárják a vizet.
A szalontaiak csak Vasmariskának nevezik a szobrot.
Az idők folyamán a város jelképévé vált, a Csonka-toronnyal együtt.

A Zsigmondy-kutakról: http://epa.oszk.hu/01400/01466/00005/pdf/04.pdf

2022-ben a tér, a park felújítása, átépítése során az alkotást ideiglenesen eltávolították pár hónapra, ez idő alatt felújították mind a kútszobrot, mind a medencét. A tér hivatalos átadása az internet szerint június vége volt, de beszéltem a helyiekkel, ők azt mondták, hogy augusztus végén adták át a teret, és a felújított kutat.
Források:
https://gallery.hungaricana.hu/hu/SzerencsKepeslap/1219558/?
http://epa.oszk.hu/01400/01466/00005/pdf/04.pdf
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9b%C3%A9_(mitol%C3%B3gia)
Benkő Gabriella Emese
2022.06.08. 11:16
A szobrot lebontották restaurálás után visszahelyezik.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146743
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:02
2012. november

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
23193
Feltöltve
2009.07.27. 17:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.27. 17:51

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
23194
Feltöltve
2009.07.27. 17:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.27. 17:52

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
23195
Feltöltve
2009.07.27. 17:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.27. 17:53

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
23196
Feltöltve
2009.07.27. 17:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.27. 17:54

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
23197
Feltöltve
2009.07.27. 17:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.27. 17:55

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
270830
Feltöltve
2017.03.21. 23:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.21. 23:24

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146742
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:01
2012. november

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
23198
Feltöltve
2009.07.27. 17:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.27. 17:57

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146737
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 21:56
2012. november

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146738

504142
Feltöltve
2022.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 21.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:37

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504143
Feltöltve
2022.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:37

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504144
Feltöltve
2022.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:37

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504145
Feltöltve
2022.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:37

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504146
Feltöltve
2022.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 37.1mm • ISO125

504147

146736
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 21:56
2012. november

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
31913
Feltöltve
2009.10.13. 22:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.13. 22:32

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
31914
Feltöltve
2009.10.13. 22:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.13. 22:33

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137590
Feltöltve
2013.05.06. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:25

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137588
Feltöltve
2013.05.06. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:24

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137591
Feltöltve
2013.05.06. 18:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:25

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137589
Feltöltve
2013.05.06. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:24

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137587
Feltöltve
2013.05.06. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:23

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
142280
Feltöltve
2013.07.04. 22:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.04. 22:17

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
31912
Feltöltve
2009.10.13. 22:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.13. 22:31

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
488418
Feltöltve
2022.06.03. 08:11
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/622 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.03. 08:11

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
503535
Feltöltve
2022.10.09. 07:59
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/491 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.10.09. 07:59

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
503536
Feltöltve
2022.10.09. 08:01
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/167 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.10.09. 08:01

Archív fotók

"Hébé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
87286
Forrás
http://www.salonta.net/hu/files/foto/archivum/vasmariska.html
Feltöltve
2011.06.16. 19:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.16. 19:22
Archív felvétel

"Hébé" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
86754
Feltöltve
2011.06.09. 19:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.09. 19:12
Archív felvétel
Képeslap.

"Hébé" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
193972
Forrás
Arcanum: 54314
Feltöltve
2015.01.27. 00:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.27. 00:05
Archív felvétel
képeslap
Összesen 33 fotó

Műlap története

23.05.06. 07:30
Megérintettem a "Hébé" alkotást
22.12.23. 10:35
A "Hébé" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.14. 11:12
A "Hébé" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.10. 16:37
6 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
22.10.09. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
22.10.09. 07:59
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
22.06.08. 11:16
A "Hébé" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.06.08. 11:16
A "Hébé" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.06.03. 08:12
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
19.06.10. 13:03
Megérintettem a "Hébé" alkotást
18.05.10. 12:22
Megérintettem a "Hébé" alkotást
17.03.21. 23:17
A "Hébé" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.04. 22:17
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
13.05.06. 19:02
A "Hébé" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.06. 18:25
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
13.05.06. 18:25
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
13.05.06. 18:24
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
13.05.06. 18:24
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
13.05.06. 18:23
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
11.06.09. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
09.10.13. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
09.10.13. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
09.10.13. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Hébé" műlaphoz
09.02.18. 22:40
TundeK62 publikálta "Hébé" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.