Zilahy Lajos mellszobra

Nagyszalonta (Salonta), Lázár Aurél utca

Alternatív, helyi címek:Bustul lui Lajos Zilahy
Angol cím:Lajos Zilahy bust

Nagyszalonta (Salonta)
Lázár Aurél utca
A református templom melletti szoborparkban áll.

Felállítás1999


TundeK62
2009.02.24. 21:46
"Zilahy Lajos (Nagyszalonta, 1891. március 27. – Újvidék, 1974. december 1.) magyar író, publicista, az MTA tagja.
Apja közjegyző volt, anyja pedig egy dunántúli földbirtokos családból származott. Jogi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen. Tanulmányai mellett egy ügyvédnél segédkezett Nagyszalontán. 1914-ben kitört az első világháború. Ekkor bevonult katonának, azonban Lembergnél súlyosan megsebesült. Emiatt 1916-ban leszerelték. Ezt követően újságíróként dolgozott a Magyar Figyelőnél és a Déli Hírlapnál. 1916-ban Versek címen megjelenik az első önálló kötete. A Tanácsköztársaság kitörésekor Bécsbe költözött és 1919 végéig ott is maradt. Ez idő alatt egy ellenforradalmi lap kiadásán fáradozott."
Forrás, és az életrajz további része: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zilahy_Lajos
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zilahy_Lajos
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zilahy_Lajos

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18567
Feltöltve
2009.05.13. 21:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:25

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146775
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:51
2012. november

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18568
Feltöltve
2009.05.13. 21:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:26

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504161
Feltöltve
2022.10.10. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 15.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:52

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504162
Feltöltve
2022.10.10. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 32.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:52

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18569
Feltöltve
2009.05.13. 21:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:27

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504163
Feltöltve
2022.10.10. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:52

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
28688
Feltöltve
2009.09.18. 12:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.09.18. 12:56

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
62921
Feltöltve
2010.08.08. 23:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ32/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.08.08. 23:39

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
62922
Feltöltve
2010.08.08. 23:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ32/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.08.08. 23:40

"Zilahy Lajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
142394
Feltöltve
2013.07.06. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.06. 18:01
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.12.23. 10:36
A "Zilahy Lajos mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.10. 16:52
3 új fotót töltöttem a "Zilahy Lajos mellszobra" műlaphoz
22.06.03. 07:54
Megérintettem a "Zilahy Lajos mellszobra" alkotást
19.06.10. 13:12
Megérintettem a "Zilahy Lajos mellszobra" alkotást
13.07.06. 18:01
1 új fotót töltöttem a "Zilahy Lajos mellszobra" műlaphoz
10.08.08. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Zilahy Lajos mellszobra" műlaphoz
10.08.08. 23:39
1 új fotót töltöttem a "Zilahy Lajos mellszobra" műlaphoz
09.09.18. 12:56
1 új fotót töltöttem a "Zilahy Lajos mellszobra" műlaphoz
09.04.18. 21:15
A "Zilahy Lajos mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.02.24. 21:46
TundeK62 publikálta "Zilahy Lajos mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.