Nagyszalonta (Salonta), Lázár Aurél utca
További képek a Fotólistában

Angol cím:János Arany (poet)

Nagyszalonta (Salonta)
Lázár Aurél utca
A református templom melletti szoborparkban áll.

Avatás1992. március 1.

TundeK62
2009.02.18. 22:41
Mind az alkotó Kiss István, és a szoboralak Arany János is Nagyszalonta szülötte.
No és az édesanyám is.
A város Nagyváradtól déli irányban, Arad felé, 40 km távolságra van. Lakosainak száma ma kb. 20 ezer, és a lakosság kétharmada magyar.
A szobor egy kör alakú alacsony talapzaton ül. Sok vihart kavart a városban. Érdemes megnézni a linket!
Sokáig adós volt a város ezzel az alkotással, hisz Arany János szülővárosában Arany Jánosnak tulajdonképpen eddig nem volt egészalakos szobra.
Ugyan van egy Arany-szobor a Csonkatorony bejárata fölött, de az inkább épületdíszítő alkotás. Még 1907-ben Kolozsvári Szeszák Ferenc készítette.
Ezt a szobrot a költő születésének 175. évfordulóján leplezték le, 1992. március 1-én.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyszalonta

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18582
Feltöltve
2009.05.13. 21:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:43

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18583
Feltöltve
2009.05.13. 21:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:44

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18584
Feltöltve
2009.05.13. 21:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:45

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18588
Feltöltve
2009.05.13. 21:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:48

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18589
Feltöltve
2009.05.13. 21:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:49

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146776
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:55
2012. november

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18585
Feltöltve
2009.05.13. 21:46
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:46

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146777
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:56
2012. november

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18586
Feltöltve
2009.05.13. 21:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:46

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18587
Feltöltve
2009.05.13. 21:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:47

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146779
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:56
2012. november

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146778
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO160

146780
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:56
2012. november

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146781
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:57
2012. november

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146782
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

504152
Feltöltve
2022.10.10. 16:46
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:46

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504154
Feltöltve
2022.10.10. 16:46
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:46

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504155
Feltöltve
2022.10.10. 16:46
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:46

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504153
Feltöltve
2022.10.10. 16:46
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 16:46

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146783
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:57
2012. november

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
28667
Feltöltve
2009.09.18. 11:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.09.18. 11:44

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
28668
Feltöltve
2009.09.18. 11:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.09.18. 11:45

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
62923
Feltöltve
2010.08.08. 23:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.08.08. 23:55

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Együtt Arany János szobrának alkotójával Kiss istvánnal
Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
62924
Feltöltve
2010.08.09. 00:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.08.09. 00:00
Együtt Arany János szobrának alkotójával Kiss istvánnal

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137594
Feltöltve
2013.05.06. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:33

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137595
Feltöltve
2013.05.06. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

137596
Feltöltve
2013.05.06. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:33

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137597
Feltöltve
2013.05.06. 18:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:34

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
137598
Feltöltve
2013.05.06. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 18:35

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
142393
Feltöltve
2013.07.06. 17:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.06. 17:57
Összesen 30 fotó

Műlap története

23.07.02. 16:15
Az "Arany János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.10. 16:46
4 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
22.10.09. 07:47
Megérintettem az "Arany János-szobor" alkotást
22.06.03. 07:54
Megérintettem az "Arany János-szobor" alkotást
19.06.10. 13:11
Megérintettem az "Arany János-szobor" alkotást
18.05.10. 12:45
Megérintettem az "Arany János-szobor" alkotást
13.07.06. 17:57
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
13.05.06. 18:35
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
13.05.06. 18:34
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
13.05.06. 18:33

10.08.09. 00:00
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
10.08.08. 23:55
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
09.09.18. 11:45
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
09.09.18. 11:44
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
09.02.18. 22:41
TundeK62 publikálta "Arany János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.