I. világháborús emlékmű

Debrecen, Füredi út
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A debreceni 3-as honvéd és népfelkelő-ezred emlékműve

Debrecen
Füredi út
A Kossuth Laktanya parkja

Avatás1987. május 14.
Avatás1940. május 29.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szabó András, id.
2009.02.17. 09:02
Az alkotás teljes címe: 1914-1918 A debreceni 3. honvéd és 3. népfelkelő gyalogezred hősi küzdelmének emléke. Teljes mérete megközelítőleg 5 m.
A debreceni emlékmű pedig – amelynek a megalkotásához kiírt pályázatot Medgyessy Ferenc – a cívisváros szülöttének – ellenében nyerte el, ma is áll a talapzattal együtt öt méteres alkotás, de nem láthatja a nagyközönség, mert honvédségi területen található. Hányatott sorsa volt. Egyrészt, mert felállításakor elméretezték a talapzatát, amit maga a szerző bontatott vissza és rakatott megfelelő méretre (1,80 m). Másodrészt, mert az 1940. májusában a mai Egyetem sugárúton, a Nagy Lajos király téri helyére állított szobrot a negyvenes évek végén új helyre vitték. A Honvédtemetőben, Marschalkó János Haldokló oroszlánja mellett állították újra, s helyébe a tanácsköztársasági emlékmű került (ezt is eltüntette a történelem). Innen a Kossuth-laktanya parkjába szállították, ahol jelenleg is áll. Lehet, hogy így menekítették meg a végleges veszéstől, amint a nagyon hosszadalmas és bonyolult műveletek után a szobor jelenlegi helyszínén készült felvételét kísérő szövegében Vincze László grafikus írta: „A háború után nagyon okosan a honvédség eldugta, különben biztos, hogy Sztálin, vagy Vorosilov lett volna belőle.”
Göröntsér Vera
2014.09.01. 10:07
Az emlékmű felújításának tervéről (2014.januári hír) találtam hírt a forrás szerinti oldalon. A felújításhoz a kezdeményező civil egyesület "támogatói hozzájárulást" kért a városi közgyűléstől (3,5 millió forint). (A kezdeményezés kimeneteléről pontosabbat nem tudok.)

A cikkben olvasom, hogy közel 30 éve került a Kossuth laktanyába az alkotás. Így az áthelyezés évének az 1980-as évet reálisnak tartom.
Források:
http://www.dehir.hu/debrecen/elso-vilaghaborus-emlekmuveket-ujitananak-fel-debrecenben/2014/01/30/

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
14066
Feltöltve
2009.02.14. 10:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabó András, id. 09.02.14. 10:12

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
120903
Feltöltve
2012.10.09. 21:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 12.10.09. 21:28

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
120904

120905
Feltöltve
2012.10.09. 21:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 12.10.09. 21:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

2009. január 17-én koszorúztuk meg. Balról jobbra: Turcza László gyűjteménykezelő, Gyarmati Zsolt igazgató, CSSZM, Ráduly Róbert Kálmán...Teljes szöveg2009. január 17-én koszorúztuk meg. Balról jobbra: Turcza László gyűjteménykezelő, Gyarmati Zsolt igazgató, CSSZM, Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere és felesége, Szabó András főmuzeológus, CSSZM, az egyik kiskatona. Jelen voltak: D. Balázs Ildikó és Antal Ildikó csíki tudósítók.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
123116
Forrás
Fotó: D. Balázs Ildikó
Fotózva
2009. január
Évszám
2009
Feltöltve
2012.10.31. 19:50
EXIF információk...
NIKON / E8800
ƒ50/10 • 1/163 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabó András, id. 12.10.31. 19:50
2009. január
2009. január 17-én koszorúztuk meg. Balról jobbra: Turcza László gyűjteménykezelő, Gyarmati...Teljes szöveg2009. január 17-én koszorúztuk meg. Balról jobbra: Turcza László gyűjteménykezelő, Gyarmati Zsolt igazgató, CSSZM, Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere és felesége, Szabó András főmuzeológus, CSSZM, az egyik kiskatona. Jelen voltak: D. Balázs Ildikó és Antal Ildikó csíki tudósítók.Kevesebb szöveg

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434198
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2021.02.23. 10:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:32
2015. augusztus

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű 1973-ban a Hősök temetőjében, mielőtt átvitték a Honvédséghez
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
84626
Évszám
1973
Feltöltve
2011.05.08. 17:43
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.05.08. 17:43
1973, Archív felvétel
Az emlékmű 1973-ban a Hősök temetőjében, mielőtt átvitték a Honvédséghez

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű 1972-ben a Hősök temetőjében (családi fotó)
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
84627
Évszám
1972
Feltöltve
2011.05.08. 17:43
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.05.08. 17:43
1972, Archív felvétel
Az emlékmű 1972-ben a Hősök temetőjében (családi fotó)

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

1972, családi archív fotó
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
84628
Évszám
1972
Feltöltve
2011.05.08. 17:44
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.05.08. 17:44
1972, Archív felvétel
1972, családi archív fotó

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A fényképet nagyapám (Szűcs Imre) készítette még a szobor eredeti helyén. Távolban jól látszik az akkor még Tisza István Tudomány Egyetem...Teljes szövegA fényképet nagyapám (Szűcs Imre) készítette még a szobor eredeti helyén. Távolban jól látszik az akkor még Tisza István Tudomány Egyetem épülete.
Akkor még a mai sugárúton csak itt-ott volt néhány ház. Egyik kedves debreceni fotóm nagyapámtól.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177621
Forrás
Szűcs Imre (nagyapám) felvétele
Feltöltve
2014.08.28. 18:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.28. 18:45
Archív felvétel
A fényképet nagyapám (Szűcs Imre) készítette még a szobor eredeti helyén. Távolban jól látszik...Teljes szövegA fényképet nagyapám (Szűcs Imre) készítette még a szobor eredeti helyén. Távolban jól látszik az akkor még Tisza István Tudomány Egyetem épülete.
Akkor még a mai sugárúton csak itt-ott volt néhány ház. Egyik kedves debreceni fotóm nagyapámtól.Kevesebb szöveg

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Márton Ferenc festő- és szobrászművész műtermében a debreceni hármas honvédek emlékszobrát mintázza.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
409542
Forrás
Pesti Hírlap 1939
Évszám
1939
Feltöltve
2020.07.18. 07:56
Képinfó
Alkotó a képen
(Márton Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 20.07.18. 07:56
1939, Archív felvétel
Márton Ferenc festő- és szobrászművész műtermében a debreceni hármas honvédek emlékszobrát mintázza.
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.02.23. 10:32
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.07.18. 07:56
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.12.02. 09:50
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.21. 07:36
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.21. 07:35
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.07. 16:41
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.28. 18:45
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.10.09. 21:29
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.10.09. 21:28
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.10.09. 21:28
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.05.08. 17:44
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.05.08. 17:43
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.05.08. 17:43
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.02.17. 09:02
Szabó András, id. publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.