Krisztus sírbatétele

Budapest, VI. kerület, Nagymező utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca
A templom bejáratától balra. (Pethő Sándor utca felé)

Avatás1929
Készítés1913

Hikisch Rezső (építész, közreműködő)

Szende András
2009.02.14. 03:28
Neszták Béla: Kb 120x110 cm fekete márvány A Szépművészeti Múzeum tulajdona. 1929-ben helyezték el itt. Azonos Végh Károly Fiumei úti temetőben lévő síremlékével.
TundeK62
2011.01.17. 14:44
A mű joggal nyerte el a kor legrangosabb egyházművészeti elismerését, az Ipolyi-díjat. A művet Petrovics Elek 1924-ben tett javaslatára és a főváros intézkedésének köszönhetően helyezték el a templom homlokzatán. A szürke gránit keret építészeti terve Hikisch Rezső munkája.
A helyszín a szobrásznak sem volt közömbös, 20 évvel korábban 1909-ben ebben a templomban volt az esküvője.
Az alkotás eredeti (1913-ban bemutatott) gipszmintája ma a balatonlellei Kapoli Múzeumban látható. A mű egy másik változatát a Kerepesi temetőben állították fel, Végh Károly sírszobraként.
Forrás: Prohászka László: Ligeti Miklós (56-57. p.)

Blogbejegyzések a műlapról
Ligeti Miklós
Folytatva a Kozma János által megkezdett életrajzot: A családra, az indíttatásra visszatérve: apja hivatásos katona volt, aki segítette művészi törekvéseiben. Már 13 éves korában Stróbl Alajos szobrász műtermében töltötte a nyári szünidőt, és segédkezett a mesternek. Későbbi tanáránál, Mátrai...

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14061
Feltöltve
2009.02.13. 15:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.02.13. 15:59

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

A Teréz-templom oldalán
Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14062
Feltöltve
2009.02.13. 16:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.02.13. 16:01
A Teréz-templom oldalán

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14067
Feltöltve
2009.02.14. 17:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.14. 17:31

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190241
Feltöltve
2014.12.12. 14:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.12. 14:46

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
190242
Feltöltve
2014.12.12. 14:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.12. 14:47

190243

190244

190245

309112
Feltöltve
2018.04.13. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.13. 09:17

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309113
Feltöltve
2018.04.13. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/400 • ISO100

309114
Feltöltve
2018.04.13. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • ISO100

309115
Feltöltve
2018.04.13. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.13. 09:17

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309116
Feltöltve
2018.04.13. 09:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.13. 09:18

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453010
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 08:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/30 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 08:12
2014. november

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520127
Feltöltve
2023.03.27. 14:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/500 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:40

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520128
Feltöltve
2023.03.27. 14:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO125

520129
Feltöltve
2023.03.27. 14:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/320 • 39.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.27. 14:40

Archív fotók

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17260
Feltöltve
2009.04.28. 11:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.28. 11:10
Archív felvétel

"Krisztus sírbatétele" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti MiklósHikisch Rezső (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17261
Feltöltve
2009.04.28. 11:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.28. 11:11
Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.03.27. 14:40
3 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
23.03.20. 13:16
Megérintettem a "Krisztus sírbatétele" alkotást
21.08.04. 08:12
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
20.10.05. 21:52
A "Krisztus sírbatétele" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.04. 12:37
Megérintettem a "Krisztus sírbatétele" alkotást
18.10.11. 13:48
Megérintettem a "Krisztus sírbatétele" alkotást
18.04.13. 09:18
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
18.04.13. 09:17

18.04.11. 09:40
Megérintettem a "Krisztus sírbatétele" alkotást
16.02.06. 14:13
Megérintettem a "Krisztus sírbatétele" alkotást
14.12.12. 14:47
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
14.12.12. 14:47
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
14.12.12. 14:47
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
14.12.12. 14:47
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
14.12.12. 14:46
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
09.04.28. 11:11
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
09.04.28. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
09.02.14. 17:31
1 új fotót töltöttem a "Krisztus sírbatétele" műlaphoz
09.02.14. 03:28
Szende András publikálta "Krisztus sírbatétele" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.