Erkélydíszítő-domborművek

Debrecen, Petőfi tér
További képek a Fotólistában

Debrecen
Petőfi tér
A Petőfi tér és Vásáry István utca sarkán lévő ház, Petőfi térre néző erkélyén vannak a művek.

Felállítás1952

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.02.12. 22:07
A Nagyállomás épülete részben, és környéke az 1944-es szőnyegbombázások során megsemmisült. A házakat, a tereket csak sok évvel későbbre sikerült beépítettnek, rendezettnek nyilvánítani. Pl. az 1948-ban felállított Petőfi-szobor régi fotója mögött látszik, hogy ott még egy templom áll, ami ma már sehol sincs. Ez az épület, kb. az 50-es években épült. Több százszor elmentem már mellette, és kb. két hónapja vettem észre ezt a művet, ami az erkélyeken van. Eredetileg ezt az épületet a város tervezőirodája számára húzták fel 1952-ben. Itt tervezték meg a város további intézményeit, házait.
Mint látjátok zászlós, vagyis közintézmény ma is. A 70-es, 80-as években ebben az épületben készítették az útleveleket, személyi igazolványokat.
Két erkély domborműve van a képeken, az első, és a második emelet magasságában. Az egyiken 4 férfi, meg a Szabadságszobor nőalakja van. Bal oldalon két mérnök, jobb oldalon két építőmunkás fogja közre a babérágas nőalakot.
A másikon három férfi látható: egy katona, egy értelmiségi, és egy mezőgazdasági munkás.
Tipikus szocialista realista alkotások!
De vajon hogy felejthették ott őket? A következő ház, már a Piac utca nevet viseli. Az pedig a város főutcája.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
13979
Feltöltve
2009.02.12. 19:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.12. 19:44

13980

13981
Feltöltve
2009.02.12. 19:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.12. 19:45

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
13982
Feltöltve
2009.02.12. 19:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.12. 19:46

13983

148703
Feltöltve
2013.10.06. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.06. 20:06

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
148704
Feltöltve
2013.10.06. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.06. 20:06

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
148705
Feltöltve
2013.10.06. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.06. 20:08

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
148706
Feltöltve
2013.10.06. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/200 • ISO125

148707

148702
Feltöltve
2013.10.06. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.06. 20:06

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
169797
Feltöltve
2014.06.25. 23:04
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 23:04

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
169798
Feltöltve
2014.06.25. 23:08
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 23:08

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
169799
Feltöltve
2014.06.25. 23:10
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.25. 23:10

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
214316
Feltöltve
2015.08.09. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.09. 20:55

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
214317
Feltöltve
2015.08.09. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.09. 20:55

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
214318
Feltöltve
2015.08.09. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.09. 20:55

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
214319
Feltöltve
2015.08.09. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.09. 20:55

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
214320
Feltöltve
2015.08.09. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.09. 20:55

"Erkélydíszítő-domborművek" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
214321
Feltöltve
2015.08.09. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.09. 20:55
Összesen 20 fotó

Műlap története

14.06.25. 23:10
1 új fotót töltöttem az "Erkélydíszítő-domborművek" műlaphoz
14.06.25. 23:08
1 új fotót töltöttem az "Erkélydíszítő-domborművek" műlaphoz
14.06.25. 23:04
1 új fotót töltöttem az "Erkélydíszítő-domborművek" műlaphoz
09.02.12. 22:07
TundeK62 publikálta "Erkélydíszítő-domborművek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.