Dekoratív síkkerámia

Miskolc, Egyetem utca 1.

Miskolc
Egyetem utca 1.
A Gyermekvároson belül a hátsó épületben található, mely napjainkban...Teljes szövegA Gyermekvároson belül a hátsó épületben található, mely napjainkban Családok Átmeneti Otthonaként funkciónálKevesebb szöveg

Felállítás1976

Balczó Edit (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.04.13. 12:27
2018. novemberben volt szerencsém már látogatást tenni Miskolcon az egykori Gyermekváros épületeiben, ahol szájtátva bámultam az ott lévő gyönyörű alkotásokat. Több alkotás szerepelt akkor a listámon, melyből majdnem mindegyiket sikeresen megtaláltam egy kivételével. Nem hagyott nyugodni a dolog és tovább nyomoztam.

Tavalyi látogatásomkor a fotózást Labancz László (kieg: Átmeneti Otthon vezetője) engedélyezte, sajnos akkor személyesen nem találkoztunk. Őt hívtam fel újra és tettem fel neki a kérdést, miszerint valamit még nagyon keresnék, tudna-e benne segíteni, hogy a nyomára akadjak. Pár másodperc szünet után érkezett a válasz:

"Megfordultam az irodai székemben és a keresett alkotás itt az irodámban, a hátam mögött található!" - emlékeim szerint valahogy így hangzott a mondat. És már küldött is róla egy-két fotót. Ez az!!! Már ismerős volt az alkotás, hasonló díszíti egy budapesti iskola auláját: https://www.kozterkep.hu/~/36221/Keramia_burkolat_Budapest_1981.html

A keramikusnő hasonló motívumokat használt fel az ilyen jellegű dekoratív falburkolatai során; a halak, lepkék, virágok, csigák, kígyók, bogarak a felhasznált három szín (fehér, narancssárga, citromsárga) különböző variációiban jelennek meg. Van egy-két dolog, amit nem tudtam beazonosítani. Jobbról-balról polcok takarják el a kerámiafal egyes részeit, lehetséges, hogy mögöttük akár még olyan elemet is tartalmazhat, amiből csak egy-kettő van, úgymint békából is egyet fedeztem fel a jobb felső sarok környékén.

Az épületben egykoron bölcsőde és óvoda működött, ez a helyiség mindig intézményvezetői irodaként funkcionált. Az alkotás sértetlen és eredeti állapotban van, a látható részeken egyetlen repedést, törést, mázleválást sem fedeztem fel rajta.

Talán kevesen tudják, de Balczó Edit kondorosi származású és négyen voltak testvérek. Egyik öccse Balczó András, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja. Másik öccse Balczó Zoltán, villamosmérnök, politikus, országgyűlési képviselő, aki az Országgyűlés egyik alelnöke volt, majd 2014-től európai parlamenti képviselő. Lánytestvére Ildikó mérnök. Sajnálatos módon a művésznő 2010. január 22-én váratlanul szívelégtelenségben elhunyt.

Ismételten köszönöm a pozitív és rendkívül segítőkész hozzáállást Labancz László Úrnak, továbbá a jóízű beszélgetést!

És még mindig nem teljes az alkotások listája, halkan jegyzem meg, hogy van még egy gyönyörűség az intézmény falain belül, nemsokára az is érkezik, de szerintem ott 25 kép sem lesz elég a teljes bemutatására :) (Ezt is láttam tavaly, de a kora esti fényviszonyok - megfelelő világítás és vaku hiányában - nem tették lehetővé élvezhető képek készítését.)
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch02s87.html
Balczó Edit életrajza: http://josamuzeum.hu/kiallitasok/archivum/3963-2/

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Falikerámia
Kapcsolódó
Mozaik

Cím alapján hasonló

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350693
Feltöltve
2019.04.13. 12:22
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.13. 12:22

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350694
Feltöltve
2019.04.13. 12:22
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

350695

350696
Feltöltve
2019.04.13. 12:25
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.13. 12:25

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350676
Feltöltve
2019.04.13. 12:03
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.13. 12:03

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350675

350685
Feltöltve
2019.04.13. 12:14
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.13. 12:14

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350679
Feltöltve
2019.04.13. 12:08
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.13. 12:08

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350673
Feltöltve
2019.04.13. 12:02

Szapet 19.04.13. 12:02

"Dekoratív síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
350674

350684

350681
Feltöltve
2019.04.13. 12:08
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.13. 12:08
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.04.13. 12:27
Szapet publikálta "Dekoratív síkkerámia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.