Magyarok Nagyasszonya

Budapest, XI. kerület, Sziklatemplom út

Alternatív, helyi címek:Patrona Hungariae

Budapest
XI. kerület, Sziklatemplom út
A bejárattól nézve kb. szemben lévő ún. lengyel kápolnában, a bejárattal szemközt.

Felállítás1990

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.04.12. 15:34
A Pálos rend meglehetősen hányatott sorsú temploma építésének története évszázadokra nyúlik vissza. A sajátos helyzetű építmény sorsa szorosan összefügg a létesítő/fenntartó rend történetével. Mindez részletesen olvasható a megadott forrás linkjén.
A rendszerváltást követően a rend megújult, visszakapta kolostorát, majd a bejáratot elzáró betonfal lebontása után újból megnyitotta a Sziklatemplomot, ami jelentős változásokon ment át.

Az alagút-szerű folyosón haladva, a bejárattal megközelítőleg szemben alakították ki az ú.n. lengyel kápolnát, amelyben a II. világháború során számtalan lengyel menekült bújt meg a háború végét várva. Itt kapott helyet többek között Szent Maximilian Kolbe lengyel szerzetes emléke, akinek története a kapcsolt lapon részletesen olvasható.

A lengyel és a magyar nép közötti ill. a Pálos renddel való kapcsolatot reprezentálja a kápolna korlátján látható három címer, olvasom: " a két nemzet címerét, mintegy összefogja a középen lévő harmadik, a pálos címer."
A bal oldalon lévő oltárt a lengyel uralkodói jelvényből, a Jagelló-sasból alakították ki, amin "a híres częstochowai szentély kegyképének, a Fekete Madonnának egy másolatát helyezték el".

A kis ablak ajándék, az alkotó – információk szerint a Mohay üvegfestő-dinasztia harmadik generációjaként jegyzett –, id. Mohay Attila adományozta a templom újjáépítésének emlékére. Ami a "kis" jelzőt illeti, sokat gondolkodtam. Úgy van helyére illesztve, hogy igen távolinak tűnik a rétegesen a vastag sziklafalba vájt, spirális vonalúnak tűnő mélyedésben. Elhelyezése azon kevés helyek egyike lehet, ahol a templom "fala" érintkezik a külső világgal, így természetes fényt kaphat.
Az üvegfestmény Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát fején a koronával, jobb kezében a jogart tartva ábrázolja. Bal kezével a nem is kicsiny Jézust tartja, akinél az országalma is van, jobb kezét áldásra emeli. A téma nem véletlen, a templom védőszentje éppen a Magyarok Nagyasszonya, ezért hát, hogy a körben futó felirat Patrona Hungariae. Napja: október 8, kapcsolódó leírást ld. az adalékoknál.
Források:
http://www.palosrend.hu/bemutatkozas/palos-helyek/budapest-sziklatemplom/284-sziklatemplom
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarok_Nagyasszonya-sziklatemplom
További linkek
Magyarok Nagyasszonyáról: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1008.html

Cím alapján hasonló

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Original: ThalerTamas
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350590
Forrás
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarok_Nagyasszonya-sziklatemplom#/media/File:Szikla2FotoThalerTamas.JPG
Feltöltve
2019.04.12. 11:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.12. 11:40
Original: ThalerTamas

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350541
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.11. 21:51
2018. május

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350532
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.11. 21:49
2014. május

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350538
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

350531
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO200

350534
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250

350533
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO250

350535

350536
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

350537
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.11. 21:51
2018. május

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
350530
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.04.11. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.11. 21:49
2014. május

"Magyarok Nagyasszonya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469630
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.11.24. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • 30mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.24. 20:56
2013. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.24. 20:56
1 új fotót töltöttem a "Magyarok Nagyasszonya" műlaphoz
19.04.12. 15:34
Göröntsér Vera publikálta "Magyarok Nagyasszonya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.