I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Merenye, Kossuth Lajos utca 35.

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Merenye
Kossuth Lajos utca 35.
A református templom bejáratától jobbra áll.

Felállítás1924

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Keszthelyi Sándor
2019.04.09. 12:16
Merenye 1781-ben épült református temploma a főutca nyugati oldalán áll. Falán tábla hirdeti, hogy utoljára 1985-ben tatarozták.

A templom és a lelkészlak közötti kertben áll a világháborús emlékmű. Az utcához közel van, onnan jól látható, de még van két kiskapu és egy nagykapu, amelyeken át be is lehet menni.

A fehér márvány obeliszk utca felé néző oldalán felül az 1914 -18 felirat van és egy magyar címer bronzból. Alatta 15 hősi halott neve sorakozik.

Különleges, hogy a balra eső oldalra elkezdték odavésni a II. világháború elesettjeinek neveit. Legalábbis az 1941– felirat és egy név odakerült. Azután itt nem folytatták, hanem a keleti oldalra lejjebb csavarozott kőtáblákra vésték a neveket. Felirata:
A II. VILÁGHÁBORÚBAN ELHUNYTAK EMLÉKÉRE
Itt 7 név látható.

A "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint ez a hősi emlék 1924-ben készült. A II. világháborús kiegészítés dátuma: 1992. október 23.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1917

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349671
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:34
2017. május

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349672
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:35
2017. május

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349673
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:35
2017. május

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349674
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:36
2017. május

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349675
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:36
2017. május

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349676
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:37
2017. május

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Merenye
Feltöltő
Azonosító
349677
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

349678
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.04.06. 07:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.06. 07:37
2017. május
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.04.09. 12:16
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.