Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2.

Békéscsaba, Szent István tér

Alternatív, helyi címek:A főhajó északi oldala

Békéscsaba
Szent István tér
A templom északi oldalán láthatóak.

Felállítás1981

ifj. Mohay Attila (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2019.04.07. 22:12
Békéscsaba régebbi főterét, ahol a Kossuth-szobor is áll, két hatalmas templom határolja. Északon az evangélikus nagytemplom, déli részén meg a kéttornyú katolikus templom.
Ez utóbbinak, körben ólomüveg ablakai vannak, különböző időkből származóan, és más-más alkotók kezétől alkotva.
"A templomot 1910. június 12-én szentelte föl Fetser Antal püspök, nagyváradi káptalani helynök. A templom három hajós, kereszthajóval. Hosszúsága 50 m a hajó szélessége 34 m, a szentély szélessége 10 m. A torony keresztcsúcs magassága 61 m. Építési anyaga tégla, tetőzete palaborítással."
A templomot Szent Antal tiszteletére szentelték fel, az ő alakja áll a neogótikus főoltár közepén. Ma már társszékesegyházi rangban van a templom.

A hajó mentén négy ablakot helyeztek el, mind az északi, mind a déli oldalon. Három a kereszthajó előtti részen, egy pedig a kereszthajó és a szentély között látható. Az északi oldalon a katolikussággal kapcsolatos ablakokat helyeztek el.
A fotókat a főbejárattól kezdve készítettem el, mindkét oldalon.
1. Győzelemről énekeljen – Szent jobb 1938
2. Szeplőtelen fogantatás – Lourdes-i jelenés 1858
3. II. Vatikáni Zsinat – XXIII. János és VI. Pál pápák arcképével
4. Krisztus monogramjai

További leírások a templomról: https://csabaihazak.blog.hu/2015/08/12/paduai_szent_antal_tarsszekesegyhaz
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,407,0,0,1,0
Források:
https://csabaplebania.gportal.hu/gindex.php?pg=5940238

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349115
Feltöltve
2019.04.02. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 16:15

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349116
Feltöltve
2019.04.02. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • ISO250

349117
Feltöltve
2019.04.02. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • ISO400

349118
Feltöltve
2019.04.02. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

349119
Feltöltve
2019.04.02. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • ISO320

349120
Feltöltve
2019.04.02. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • ISO500

349121

503651
Feltöltve
2022.10.09. 20:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/100 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.09. 20:55

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
503652
Feltöltve
2022.10.09. 20:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.09. 20:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.08.03. 15:41
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." alkotást
22.10.09. 20:55
2 új fotót töltöttem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." műlaphoz
22.09.16. 15:20
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." alkotást
21.06.10. 17:39
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." alkotást
20.08.08. 08:53
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." alkotást
20.02.20. 16:34
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." alkotást
19.04.09. 14:44
A "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.07. 22:12
TundeK62 publikálta "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 2." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.