A gyimesi szoros hőseinek emlékműve

Gyimesbükk (Ghimeș-Făget), Főút

Alternatív, helyi címek:Csángó Madonna

A falutól keletre, az egykori országhatár közelében, a Kontumáci...Teljes szövegA falutól keletre, az egykori országhatár közelében, a Kontumáci kápolna mellett, az egykori vámház és vesztegzár épületének romjainál.Kevesebb szöveg

Avatás2010. május 23.

Sántha Imre Géza
2019.03.26. 09:17
A gyimesvölgyi 'Ezeréves Határnál', az egykori országhatártól nem messze a Kontumác nevű domboldalban épült vámház és vesztegzár-épület a XVIII-ik században, közelében pedig 1782-ben kápolnát építettek Nagyboldogasszony tiszteletére. Az előbbi épületek a Trianoni diktátum után egyre romosodtak, mígnem a XX.-ik század második felében teljesen romhalmazzá válltak, csupáncsak a falaknak egy része maradt állva. 2008-ban láttak neki ezen romok megerősítéséhez és a kápolna felújításához, és egy új történelmi emlékhely, zarándokhely jött létre itt, ahol Pünkösd napján több ezer ember gyűl össze itt emlékezni, ünnepelni a magyar összetartozást.
Ez a történelmi határhely számos ütközet helyszíne volt már a középkor óta, itt védték a magyar királyság határait a keletről betolakodó ellenség elől. Az újabb korokban a Rákóczi szabadságharc, az 1848/1849-es hadi események színtere volt, de a jelentős emberáldozattal járó harci cselekmények az I. és II. világháború idején következett be. Az itt elesett hősök emlékére 2010-ben a Budakeszi Kultúra Alapítvány támogatásával az egykori vámház és vesztegzár épületében emlékhelyet hoztak létre, márványtáblákon jelenítve meg az ismert hősök névsorát, a történelmi események szerint. Ezen, több száz nevet felsorakoztató emléktáblák között találjuk az itt bemutatott Piéta-domborművet, a halott fiát karjaiban tartó Fájdalmas Szűz Mária drámai ábrázolását. E dombormű Salamon József atya, Gyimesbükk plébánosának tájékoztatása szerint a szászrégeni Baróthy Ádám képzőművész munkája.
Források:
http://www.bmceh.ro/tag-Bar%C3%B3ti-%C3%81d%C3%A1m--13-_275.html
http://www.budakesziiranytu.hu/index.php?cikk=4341
További linkek
https://www.e-nepujsag.ro/articles/bar%C3%B3thi-%C3%A1d%C3%A1m-els%C5%91-egy%C3%A9ni-t%C3%A1rlata-marosv%C3%A1s%C3%A1rhelyen

Cím alapján hasonló

"A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyimesbükk (Ghimeș-Făget)
Feltöltő
Azonosító
347279
Feltöltve
2019.03.23. 10:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.23. 10:35

"A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyimesbükk (Ghimeș-Făget)
Feltöltő
Azonosító
347280
Feltöltve
2019.03.23. 10:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/350 • ISO64

347281
Feltöltve
2019.03.23. 10:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.23. 10:35

"A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyimesbükk (Ghimeș-Făget)
Feltöltő
Azonosító
347282
Feltöltve
2019.03.23. 10:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.23. 10:36

"A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyimesbükk (Ghimeș-Făget)
Feltöltő
Azonosító
347283
Feltöltve
2019.03.23. 10:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/850 • ISO64

347284
Feltöltve
2019.03.23. 10:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/20 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.23. 10:36

"A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyimesbükk (Ghimeș-Făget)
Feltöltő
Azonosító
347285
Feltöltve
2019.03.23. 10:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.23. 10:37

"A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyimesbükk (Ghimeș-Făget)
Feltöltő
Azonosító
347286
Feltöltve
2019.03.23. 10:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/950 • ISO64

347287
Feltöltve
2019.03.23. 10:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.23. 10:37
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.03.26. 09:17
Sántha Imre Géza publikálta "A gyimesi szoros hőseinek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.