Henrik tárói bányaház emlékköve

Pécs-Somogy, Vasas I. Bányatelep 42.

Pécs-Somogy
Vasas I. Bányatelep 42.
A település iskolájának udvarán áll az alkotás.

Felállítás2006

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Ády
2019.03.26. 10:25
Az alkotást a Pécs - Somogyi Általános Iskola kertjében állították fel, mivel az iskola őse a hajdani Henrik tárói bányaház volt. A komlói andezit kőtömbön található bronz domborművet Sütő Ferenc szobrászművész készítette, és 2006-os a Bányásznap alkalmával avatták fel.

"A bányaházat Drasche Heinrich 1860-ban építtette. Az épület amellett, hogy a kornak megfelelő és elvárt kiszolgáló funkciókat biztosította, építészeti stílusával, tájba illeszkedésével, azzal össz-hangot teremtve, méreteihez képest emberi léptékű együttest alkotott. A bányaház szerepe 1875-től a szén-termelés megszüntetése után megváltozott. Nyugati szárnya iskola, a keleti élelmitár, majd az egész iskola lett. 1960-ban alapjait megtartva felújították illetve átépítették. A tárót az épületről leválasztották. A bányaházra merőlegesen új, modern, emeletes szárny épült, eredeti stílusjegyeit elvesztette, hajdani szépsége csak archív fotókról ismert. Ezt kívánta átmenteni az emlékkövön látható, Sütő Ferenc szobrászművész által alkotott bronz dombormű."

Az emlékkő szövege
Henrik Táró
Bányaház
(1860)

1860
Henrik Táró
1974
Források:
Idézet: http://www.pecsibanyasz.hu/utikalauz/fejezetek/04_somogy_webre.pdf
További linkek
Sütő Ferenc szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%BCt%C5%91_Ferenc

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Henrik tárói bányaház emlékköve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
347043
Feltöltve
2019.03.21. 15:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.21. 15:17

347044

347046

347048

347049

347045

347074
Feltöltve
2019.03.21. 15:35

Ády 19.03.21. 15:35

347047
Feltöltve
2019.03.21. 15:17
Képinfó
Szignó a képen

347073

A piros színű padok között van a kőtömb.
Alkotó
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
464541
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.10.27. 20:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.27. 20:14
2020. szeptember
A piros színű padok között van a kőtömb.

"Henrik tárói bányaház emlékköve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
464542
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.10.27. 20:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.27. 20:15
2020. szeptember

"Henrik tárói bányaház emlékköve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
464543
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.10.27. 20:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.27. 20:15
2020. szeptember

"Henrik tárói bányaház emlékköve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
464544
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.10.27. 20:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/50 • 9.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.27. 20:15
2020. szeptember
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.12.01. 10:43
A "Henrik tárói bányaház emlékköve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.27. 20:15
1 új fotót töltöttem a "Henrik tárói bányaház emlékköve" műlaphoz

21.10.27. 20:14
1 új fotót töltöttem a "Henrik tárói bányaház emlékköve" műlaphoz
19.03.26. 10:25
Ády publikálta "Henrik tárói bányaház emlékköve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.