Pécs, Komlói út 229.

Állapot: Tudsz róla?

Pécs
Komlói út 229.
Az egykori pécsszabolcsi (mecsekszabolcsi) Puskin Művelődési Házban volt

Felállítás1967

Lantos Ferenc (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.03.19. 19:51
Lassan a végére érünk Ádyval Lantos Ferenc köztéri munkásságának feldolgozásával. Az alábbi alkotással is már régóta foglalkozunk, próbáltunk több helyről információt gyűjteni, de ahogy lenni szokott lebontott, eltűnt alkotásnál már az is nagy öröm, ha egy-egy archív képre bukkanunk. Most kicsivel nagyobb szerencsénk volt, több színes képet is találtunk.

A pécsszabolcsi (mecsekszabolcsi) Puskin Művelődési Ház 1953-ban épült. Egy nagyszabású felújítást követően a 60-as évek második felében újranyitotta kapuit.

"A művelődési ház jelentős képzőművészeti objektummal, Lantos Ferenc meleg hangulatú, különleges ornamentikájú faliképével gazdagodott, mely a klubterem falát szinte teljes egészében beborítja. Alapanyaga fémlemezre égetett zománc, pontosabban: 446 darab négyzetes lap, úgynevezett „zománc-csempe” együtteséből alakította ki a művész — 36 négyzetméter falfelületen — a rendkívül hatásos műalkotást. A bonyhádiak által felajánlott alapanyagot a zománcgyárban munkálta hosszú időn át Lantos Ferenc. " - áll a Dunántúli Napló hasábjain. A hatalmas zománcfal Lantos Ferenc első alkotásai közé tartozik.

Régi újságcikkekben Tolbuhin út 229. alatti cím olvasható. A 90-es évekig tartotta magát a szovjet marsallról elnevezett út, akkortájt nevezték át Komlói útra.

A Művelődési Házat 1990-ban bezárták, onnantól kezdve elvétve bukkan fel egy-egy újságcikkben. A rendszerváltást követően nagykereskedelmi raktárként (Bóly-Ker Kft.) funkcionált, gondolom azóta több más funkciót is betöltött az épület. Az alkotás sorsa ismeretlen.
Források:
Lantos Ferenc: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lantos_Ferenc
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch18s133.html
Dunántúli Napló, 1968. szeptember 1. (25. évfolyam, 205. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1968_09/?pg=4&layout=s
Keserü Katalin: Lantos (Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, Pécs, 2010)

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzzománcfal" c. alkotás fotói

1968-ban
Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
346856
Forrás
www.apagyi-lantos.hu
Évszám
1968
Feltöltve
2019.03.19. 19:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.19. 19:16
1968, Archív felvétel
1968-ban

"Tűzzománcfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
346857
Forrás
www.apagyi-lantos.hu
Feltöltve
2019.03.19. 19:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.19. 19:20
Archív felvétel

"Tűzzománcfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
346858

346859

346860

346861
Forrás
www.apagyi-lantos.hu
Feltöltve
2019.03.19. 19:21

Szapet 19.03.19. 19:21
Archív felvétel

"Tűzzománcfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
346862

1968-as újságcikkben
Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
346771
Forrás
Dunántúli Napló, 1968. szeptember 1.
Évszám
1968
Feltöltve
2019.03.19. 14:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.19. 14:55
1968, Archív felvétel
1968-as újságcikkben
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.03.19. 19:51
Szapet publikálta "Tűzzománcfal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.