Gál Dániel mellszobra

Illyefalva (Ilieni), Főút

A falu központjában, a Séra kúria közelében, a Gál Dániel Óvoda előtt

Felállítás2008. március 15.

Sántha Imre Géza
2019.03.18. 21:47
Illyefalva négy neves személyiségét bemutató, központi részén felállított szoborsor egyike a helyi születésű Gál Dánielé (1811-1861) aki a háromszéki forradalmi párt vezetője, országgyűlési kép­viselő, kormánybiztos, honvédezredes, az 1848/1849-es háromszéki önvédelmi harc szervezője volt, akit heves vérmérsékletű ,,népszónokként" emlegettek. Részt vett a kézdimartonfalvi tanácskozáson ahol megfogadták, hogy a harcot folytatják, valamint egy sor csatában, ott volt a rikai győzelemnél (1848 december). Vitézségéért Bem honvédezredessé emelte. A szabadságharc elbukása után korábbi tevékenysége miatt Gyula­fehérváron halálbüntetést róttak ki fejére, amit később 14 évi várfogságra változtattak. Ebből — kegyelem folytán — hét évet töltött le Josefstadtban. Szabadulva kinevezték Háromszék tiszti főügyészévé, de ötvenéves korában hirtelen betegség végzett vele. Porai az illyefalvi református templomvár külső előterében nyugszanak. Ezt a mellszobrát az utókor emeltette a szabadságharc kitörésének 160-ik évfordulóján, 2008 márciusában.
Források:
Fekete Réka: Szobrot állítottak Gál Dánielnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 5330 szám. 2008 március 18.
https://www.3szek.ro/load/cikk/37236/gal-daniel-memento

Cím alapján hasonló

"Gál Dániel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Illyefalva (Ilieni)
Feltöltő
Azonosító
346493
Feltöltve
2019.03.18. 08:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/1100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.18. 08:00

"Gál Dániel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Illyefalva (Ilieni)
Feltöltő
Azonosító
346495
Feltöltve
2019.03.18. 08:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.18. 08:01

"Gál Dániel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Illyefalva (Ilieni)
Feltöltő
Azonosító
346496
Feltöltve
2019.03.18. 08:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.18. 08:01

"Gál Dániel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Illyefalva (Ilieni)
Feltöltő
Azonosító
346497
Feltöltve
2019.03.18. 08:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.18. 08:02

346498

346639
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2019.03.18. 21:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.18. 21:22
2010. november

"Gál Dániel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Illyefalva (Ilieni)
Feltöltő
Azonosító
346640
Fotózva
2010. november
Feltöltve
2019.03.18. 21:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.18. 21:25
2010. november

"Gál Dániel mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Illyefalva (Ilieni)
Feltöltő
Azonosító
515926
Feltöltve
2023.02.06. 23:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.02.06. 23:09
Összesen 8 fotó

Műlap története

3 órája
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
02.11. 16:41
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
01.24. 15:36
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
01.07. 10:35
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.11.25. 09:59
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.10.22. 17:05
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.09.30. 16:39
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.07.27. 16:37
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.07.08. 17:20
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.06.05. 16:39
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.03.30. 19:51
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.03.12. 16:43
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.02.06. 23:09
1 új fotót töltöttem a "Gál Dániel mellszobra" műlaphoz
23.02.05. 15:50
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
23.01.02. 16:56
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.12.10. 14:02
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.10.02. 17:03
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.09.16. 11:41
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.08.21. 07:42
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.06.06. 08:26
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.05.21. 17:19
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.03.26. 08:33
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
22.02.05. 08:45
Megérintettem a "Gál Dániel mellszobra" alkotást
19.03.21. 09:01
A "Gál Dániel mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.18. 21:47
Sántha Imre Géza publikálta "Gál Dániel mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.