Budapest, XVII. kerület, Lázár deák utca 13/a.

Alternatív, helyi címek:A Madárdombi Szent Pál templom altemploma szentélyét díszítő mozaik

Budapest
XVII. kerület, Lázár deák utca 13/a.
A templom altemplomában, a szentély falán.

Felállítás2000. november 16.

Bukta Norbert (tervező)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.03.26. 17:33
Rákoskeresztúr – Madárdomb: 2000-ben szentelték fel új templomukat a Szent Pál apostol titulus jegyében. A templom kialakítása egyedülálló és formabontó. A belső tér átgondolt kialakítása Bukta Norbert nevéhez fűződik. Az ikonográfiájának program alapját a Teremtés hét napjának a színek kombinációira épített megjelenítése (ugyancsak Bukta munkája) és Jézus szenvedéstörténetének sajátos ábrázolása adja, ahol két-két stációt egy-egy modern felfogású Jézus-ábrázolás (a Kotormán-testvérek alkotásai) szemlélteti. Mindezt a kapcsolt lapok mutatják be.

A templom altemplomában, a Szent Mihály kápolnában urnatemetőt alakítottak ki. Az oltár mögötti és ennek folytatásában két oldalt a kápolna sarkát magában foglaló falszakaszt óriási mozaikkép tölti be. Nagy bajban voltam a helyszínen, mint általában a nonfiguratív alkotások fotózása közben.
A mozaik tónusa általában elég sötét. A szemközti falszakaszon visszafogottabb a kép, az mélykék színt felhőszerű foltok bontják meg. Úgy gondolom, ezt indokolja a hely is, talán nem akarták a szertartás résztvevőinek figyelmét túlságosan az alkotásra vonzani. De minden visszafogottság ellenére az alkotás mozgást, áramlást tükröz, míg a tabernákulum márvány felülete és arany kerete szikrázó fénnyel világít ki a középpontban. Az én egyéni szerencsém az a fénycsík, ami üstökös fénycsóvájaként áramlott be a keskeny ablakon.
A sarkoknál a "témát" keresve ért el egy gondolat, talán a bűnök ábrázolását látom, ezt követve asszociáltam a tisztítótűz, a purgatórium látványáig.
Itthon olvastam a korábban lefényképezett tájékoztatót. A leírás szerint a szimbolikus ábrázolás: a jó felemelő, ugyanakkor a rossz "mélybe taszító erejének" megmutatását célozza meg, "az ég és a föld képeinek mozgalmas, mégis örök tartalmat hordozó megjelenítésével."

A rendelkezésre álló információk kicsit nehezen értelmezhetők. Általában az olvasható, hogy a mű alkotója Bukta Norbert, "Csernyák István kő-üvegmozaikjának felhasználásával", Ez azt sugallja, hogy alkotótársa egy kifejlesztett technikáját alkalmazta, de a Rákosmenti múzeumi esték című kiadvány kifejezetten úgy írja, a technikát szabadalmaztató művész részt is vett az alkotás elkészítésében. Ugyanitt felmerül Simon József neve is, aki feltételezésem (és hosszas kutakodásom eredménye) szerint a keramikus művésszel lehet azonos.
Források:
A templomban kifüggesztett tájékoztató.
Pogány Gábor: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/bukta-norbert-1819/
Kortárs Művészeti Lexikon: Buka Norbert, ill. Csernyák István szócikkek
Rákosmenti múzeumi estek, a Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület kiadványa (2013. június) p.12.

Kapcsolódó
A kézmosás
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Saul: Szent Pál

Cím alapján hasonló

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346342
Feltöltve
2019.03.17. 10:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:43

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346343
Feltöltve
2019.03.17. 10:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:44

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346352
Feltöltve
2019.03.17. 10:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO5000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:47

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346345
Feltöltve
2019.03.17. 10:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO2500

346344
Feltöltve
2019.03.17. 10:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:44

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346351
Feltöltve
2019.03.17. 10:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:47

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346350
Feltöltve
2019.03.17. 10:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • ISO3200

346353
Feltöltve
2019.03.17. 10:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:47

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346346
Feltöltve
2019.03.17. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.17. 10:46

"A Jó és a Rossz" c. alkotás fotói

Alkotók
Bukta Norbert (tervező)Csernyák István (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346349
Feltöltve
2019.03.17. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO3200

346347
Feltöltve
2019.03.17. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/4 • ISO1600

346348

Összesen 12 fotó

Műlap története

19.03.26. 17:33
Göröntsér Vera publikálta "A Jó és a Rossz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.