Budapest, VIII. kerület, Vas utca 2b.

Az Ódry Színpad második emeletén.

Felállítás1986

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.03.16. 17:09
A meglehetős csalódást okozó látogatás az Ódry Színpad épületében, amikor a keresett sgraffito nyomát sem sikerült fellelni, mégis hozott eredményt.
Keserű szájízt adott a bejárattal szemben lévő másik, azonos műfajban készült sgraffito, amit 2015-ben egy ünnepi tabló kedvéért eltakartak, de a mai napig, sőt tervekben sem szerepel a "felszabadítás".
Megtaláltam viszont a büfé helyiségében a névadó, Ódry Árpád mellszobrát, ami minden elnyomatása ellenére mégiscsak megbecsülendő érték, hiszen Konyorcsik egy jellegzetes, 60-as években készült alkotása.
A "bejárás" felvitt a második emeletre is. Ott pedig ez az "életkép" fogadott. Várkonyi Zoltán alakja egy nagyon érdekes, fából faragott domborművön, a maga életteli valójában, hiszen ilyennek (is) ismerhettük/képzelhettük és főleg ismerhették a színészképzés valamikori vezéralakjaként.

Várkonyi Zoltán (1912– 1979) színész, filmrendező, színházigazgató volt, kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész.
Nagyon nehéz helyzetben vagyok, ha színház- és filmművészetünknek ezt a kiemelkedő személyiségét be akarom mutatni. Ajánlom inkább a Wikipédia cikkét: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rkonyi_Zolt%C3%A1n_(sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz) és még inkább a születése 100. évfordulója alkalmából készült összeállítást a Magyar Színházi Portál honlapján: https://szinhaz.hu/2012/05/13/100_eve_szuletett_varkonyi_zoltan

A művész portréja nem véletlen került az Ódry Színpadhoz, ill. a Színház- és Filmművészeti Főiskola/Egyetemre. Alkalmat, ami az 1986-os aktualitást adná nem találtam, de kötődése a fiatal generációk oktatását, nevelését vállaló intézményhez egyértelmű. Honlapjukon olvasom: "1974-79 között Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház igazgatóját választották rektornak, aki számos intézkedést tett annak érdekében, hogy az oktatásban az elmélet és gyakorlat aránya egészségesebb legyen, megteremtette a televíziós szakemberoktatás technikai bázisát, illetve a színészutánpótlás biztosítása érdekében közreműködésével és közbenjárására indították be a drámatagozatos gimnáziumi osztályokat, s még ő készítette elő, hogy 1979-ben sok éves kihagyás után folytatódhasson a dramaturgképzés."

Megjegyzés: hazaérve, az alkotó adatlapján fedeztem fel, rá kellett volna még bukkanni Nádasdy Kálmán ugyanabban az évben készült bronz portréjára, de ez már nem sikerült...
Források:
https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch30s91.html
https://szfe.hu/az-egyetem-tortenete/

Kapcsolódó
Allegorikus alakok
Kapcsolódó
Ódry Árpád

Cím alapján hasonló

"Várkonyi Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346207
Feltöltve
2019.03.15. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 16:38

"Várkonyi Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346211
Feltöltve
2019.03.15. 16:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 16:45

"Várkonyi Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346200
Feltöltve
2019.03.15. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/20 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 16:37

"Várkonyi Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346203
Feltöltve
2019.03.15. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1250

346208
Feltöltve
2019.03.15. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • ISO3200

346204
Feltöltve
2019.03.15. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/20 • ISO3200

346206

346205
Feltöltve
2019.03.15. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • ISO1600

346209
Feltöltve
2019.03.15. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 16:38

"Várkonyi Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346201
Feltöltve
2019.03.15. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 16:37

"Várkonyi Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346202
Feltöltve
2019.03.15. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 16:37
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.16. 17:09
Göröntsér Vera publikálta "Várkonyi Zoltán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.