Budapest, VIII. kerület, Vas utca 2b.

Az egyetem, ill. az Ódry Színpad első emeletén.

Felállítás1964


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.03.15. 16:28
Nem túl pozitív élményt nyújtó látogatást tettem az Ódry Színpad épületében. Egy Fóth Ernő által készített sgraffitót kerestem, de sajnos még az emlékképét (vagy éppen egy régi fotóját) sem sikerült felkutatni.
A bejutáshoz segítséget, a fotózáshoz engedély kaptam ugyan, de meg kellett (volna) keresni. A feltételezett helyén azonban most a büfé van.. Amíg kísérőmre várakoztam, egy futó fotó készült a bejárattal szemben lévő, ám 2015-től eltakart Paizs-sgraffitóra... rossz előjelnek bizonyult.

Az emeleten azonban a szintén keresett Konyorcsik-alkotást, Ódry Árpád mellszobrát megtaláltam. A névadó megtűrt márvány-portréja csak fokozta rossz érzéseimet. A büfében, a hűtő és a ruhafogas között kapott helyet, feje felett a dohányzást tiltó táblával.
A büfét a műszakiaktól elválasztó fal mögül előkerülő férfi értetlenkedett, miért lenne problémás az alkotás elhelyezése? Talán azt sem tudta, kiről is van szó, kit ábrázol? Én mindenesetre hiányoltan a bal profilt, ill. annak hozzáférhetőségét, hiszen a portré szorosan rá van tolva a hűtőre. Megjegyzem, lehet, ezt rosszul ítélem meg, talán a büszt eredeti helyén áll, csak éppen "benőtte" az időközben odakerült büfé és berendezése (?)

A színpad nem más, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem saját színpada, ahol az ott képzés alatt álló színész és rendező szakos hallgatók gyakorolhatják jövendő hivatásukat, egyben megmutathatják magukat úgy a közönség, mint a "szakma" előtt.
A névadóról a bemutatkozó oldalon olvasható: "A harmincas évek legendás tanáráról, Ódry Árpádról elnevezett színpad 1958-ban nyílt meg, s azóta is önálló színházként működik. A névadó, Ódry Árpád korának híres színházi embere. 1904-től a Nemzeti Színház tagja, 1912-től rendezője, majd főrendezője. Az első színészek egyike volt, aki a klasszikus szerepeket is realisztikusan, pátosz nélkül játszotta. 1929-ben lett az akkori Színiakadémia tanára, 1930-37 között pedig igazgatója..."

Ódry Árpádról (1876 – 1937) bővebb, életét, pályafutását leíró cikk olvasható a Kulturális Magazin oldalán "Ódry Árpád, az “intellektus-színész”" címmel. A cikk a művész halálának 80. évfordulója alkalmából íródott 2017-ben: https://cultura.hu/kultura/80-eve-halt-meg-odry-arpad/ Kiemelés innen Schöpflin Aladár tollából: “Ódry magábanálló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása.”.
Források:
https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch16s212.html
http://odryszinpad.hu/a-tortenet/
https://cultura.hu/kultura/80-eve-halt-meg-odry-arpad/



Kapcsolódó
Allegorikus alakok
Kapcsolódó
Várkonyi Zoltán
Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346181
Feltöltve
2019.03.15. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 14:54

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346196
Feltöltve
2019.03.15. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 15:14

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346197
Feltöltve
2019.03.15. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/10 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 15:16

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346185
Feltöltve
2019.03.15. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 14:54

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346190
Feltöltve
2019.03.15. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 14:55

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346187
Feltöltve
2019.03.15. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 14:54

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346191
Feltöltve
2019.03.15. 14:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 14:58

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346195
Feltöltve
2019.03.15. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 15:13

"Ódry Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346184
Feltöltve
2019.03.15. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.15. 14:54
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.03.15. 16:28
Göröntsér Vera publikálta "Ódry Árpád" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.