I. világháborús emlékmű

Fehérvárcsurgó, Temetőhöz vezető út

Angol cím:World War I Memorial

Fehérvárcsurgó
Temetőhöz vezető út
Az emlékmű a temető előtt található.

Felállítás1924. augusztus 31.

ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)
Károlyi József (tervező, közreműködő)
Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)

Aerdna
2019.03.11. 20:58
A fehérvárcsurgói I. világháborús emlékmű felállításához 1924 augusztusában szavazták meg a húsz millió korona pótadót. Az emlékmű avatására 1924. augusztus 31-én, vasárnap délután került sor.

Az avatáson jelen volt József főherceg, Papp Sándor tábornok, Károlyi József gróf, Festetich Sándor gróf, Felsőőri Nagy Tál főispán, Havranek József alispán, Zavaros Aladár székesfehérvári polgármester, nagymegyeri vitéz Raits Károly tábornok.

A Himnusz után Károlyi József üdvözölte a jelenlévőket, majd József főherceg beszédét hallhatták a jelenlévők:

„Messze, a Kárpátok ormain, az ezer éves szenthatárokon - mondotta József főherceg - sűrű sorokban állanak a korhadó fakeresztecskék. Alattuk nyugszanak hős testvéreink. Őrségben maradtak ott és várnak arra, hogy egyszer majd, boldogabb időkben, újra magyar szó ébressze fel őket, Doberdo véráztatta sziklái között, Gácsország ős rengetegjeiben, az orosz mocsarakban, Tirol egetverő hegyóriásai között mindenütt ott domborulnak Fehér-megye fiainak, ez én szeretett hős bajtársaimnak már-már elfelejtett sírjai. Mintha csak hallanám könyörgő szavukat : "legyetek egyek, tegyetek félre minden pártoskodást, gyűlöletet, legyetek olyanok, mint a minők mi voltunk , akik a hazát helyeztük mindnek fölé, mindenünket, még életünket is feláldozva érette!”

A főherceg beszédét követően jelt adott a leleplezésre, a hatalmas, piramis alakú emlékműről lehullt a lepel.

Az emlékmű elején a felirat: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért!”

Az emlékmű hátoldalán gránit táblán szerepel a 74 hős katona neve.

Mára a felirat, és a nevek felsorolása is új táblán látható, a hátoldalon volt egy további felirat, mely részlegesen még olvasható: „…-ban elesett … …i…..a… e..léké..e”.

Az emlékmű elején a magyar címert két angyal fogta közre, és egy koszorú övezte ezt a domborművet. Az emlékmű körül kőbabák álltak, közöttük lánccal. Mára az emlékmű elején elhelyezett fém dombormű egy szélesebben megformált címert fog közre, valószínűleg pótolták az eredetit, illetve a kőbabák közül már csak néhány áll. Az emlékmű felújításra szorul.

Az archív fotó a Hősi emléken látható. http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/918
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1924. szeptember 1. 6. oldal
http://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_fehervarcsurgo
Orbán Róbert
2019.12.27. 23:06
A Budapesti Hírlap 1924. augusztus 31-i száma beszámolót közöl az emlékmű avatásának előkészületeiről. A cikk megnevezi az emlékmű tervezőit is: Károlyi József gróf és Zámbó Ernő uradalmi segédtiszt.
"(Fehérvárcsurgó ünnepe.) Károlyi József gróf Fehérvárcsurgó főura a község hetvennégy hősi halottja emlékére a község hozzájárulásává] kőből épült piramist állított fel. Az oszlop alsó részén bronz belükből ez a felirat van van: Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. Felső részén egy méter magas vésett egyesített magyar nagy címer. Másik oldal alsó részén másfél méter hosszú öntött bronztábla hetvennégy hősi halott nevével, felső részén pedig bronzbetűkből ez a fölírás: Az 191A—1918-ban elesett hősi halottak emlékére. Az emlékmű tervezője Károlyi József gróf és Zámbó Ernő, a Károlyi-uradalom segédtisztje. Az emlékmű leleplezése holnap, vasárnap délután fél 3 órakor lesz József kir. herceg tábornagy jelenlétében. Az ünnepi beszédet Széchenyi Viktor gróf mondja." [1]
Források:
[1] (Fehérvárcsurgó ünnepe.) Budapesti Hírlap, 1924. augusztus 31. 7. p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BudapestiHirlap_1924_08/?query=eml%C3%A9km%C5%B1%20%2B%20Feh%C3%A9rv%C3%A1rcsurg%C3%B3&pg=274&layout=s

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345840
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:43
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345841
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

345842
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:43
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345843
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:44
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345844
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:45
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345845
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

345846
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

345847
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:45
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345848
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:46
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
345849
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:47

Aerdna 19.03.11. 20:47

345850
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.03.11. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.11. 20:47
2015. április

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Károlyi József (tervező, közreműködő)Zámbó Ernő (tervező, közreműködő)
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485593
Feltöltve
2022.04.26. 09:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/200 • 26.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 09:47
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.11.12. 15:41
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
22.04.26. 09:47
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.08.16. 17:49
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.27. 23:06
A Közösség megszavazta az I. világháborús emlékmű műlapon várakozó szerkesztést
19.03.11. 20:58
Aerdna publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.