Mosontarcsa (Andau), Fluchtstrasse

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Flüchtling
Angol cím:Refugée

Mosontarcsa (Andau)
Fluchtstrasse
Kb. 300 méterre északra a Hansági főcsatorna hídjától

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2019.03.10. 20:44
1956 végén a Hansági főcsatorna fahídján át mint egy 70.000 magyar menekült érkezett Ausztriába.
1992 és 1996 között a hídtól Mosontarcsáig (Andau) vezető 9 kilométeres út mellett nagyjából 90 szobrot helyeztek el. Az alkotásokat a mosontarcsai nemzetközi művészeti szimpózium résztvevői készítették. Sajnos ma már nehéz megállapítani, hogy melyik szobornak ki az alkotója.
A menekülés útja (Fluchtstrasse) vagy másik nevén szobrok útja (Skulpturenstrasse) az 56-os menekülteknek állít emléket. A legtöbb mű témája maga a menekülés, a szabadság iránti vágy, a megalázottság, a szabadság hiánya.
Ez a szobor is egy menekülő alakot ábrázol, aki húz maga után valamit. Azt, hogy mit, nem tudjuk. Lehet, hogy csupán egy kis kocsit, de az is lehet, hogy ez a nem látható kocsi jelképezi mindazt a terhet, amit otthon hagyott.
Források:
Brücke von Andau - http://www.andau.info/bruecke-von-andau.26.0.html



Kapcsolódó
Menekülő
Kapcsolódó
Várakozás

Cím alapján hasonló

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345745
Feltöltve
2019.03.10. 19:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 19:43

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345746
Feltöltve
2019.03.10. 19:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 19:56

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345752
Feltöltve
2019.03.10. 19:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 19:58

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345754
Feltöltve
2019.03.10. 20:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 20:00

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345760
Feltöltve
2019.03.10. 20:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 20:04

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345761
Feltöltve
2019.03.10. 20:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 20:07

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345762
Feltöltve
2019.03.10. 20:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 20:09

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345763
Feltöltve
2019.03.10. 20:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 20:10

"Menekülő" c. alkotás fotói

Település
Mosontarcsa (Andau)
Feltöltő
Azonosító
345764
Feltöltve
2019.03.10. 20:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.03.10. 20:12
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.03.10. 20:44
Orbán Róbert publikálta "Menekülő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.