Építész megbeszélése a szobrásszal

Pozsony (Bratislava), Námestie slobody 2911/19

Alternatív, helyi címek:Diskusia architekta so sochárom
Angol cím:Architect's Discussion with Sculptor

Pozsony (Bratislava)
Námestie slobody 2911/19
Az Obchodná (Sétáló utcától) kb. 300 m-re, nyugati irányban sétálva a...Teljes szövegAz Obchodná (Sétáló utcától) kb. 300 m-re, nyugati irányban sétálva a Slovenská Technická Univerzita (az STU - Műszaki Egyetem) épületén találhatóak a domborművekKevesebb szöveg

Felállítás1952


Lukács Ferenc
2019.03.19. 11:52
Ladislav Snopek csehszlovák szobrász, 1919.12.10-én született Mařaticében.
Tehetsége már fiatal korában megmutatkozott. 1938-42 között az Állami Szobrászati Iskolában tanult, majd a háború után négy éven át a prágai Képzőművészeti Akadémián tanult.

Akadémiai évei után itt is maradt egy évig asszisztensként, de ezután a pozsonyi VSVU (Vysoká škola výtvarných umení - Képzőművészeti Akadémia) Monumentális Szobrászat Tanszékének képzőművészeti asszisztense lesz.
Később a pozsonyi SVŠT (Slovenská technická univerzita - Szlovák Műszaki Egyetem) asszisztense.1960-ban a Képzőművészeti Akadémia docense lesz, majd 1972-től vezető professzora.

Az 1960 és 1970 között számos állami elismerést kap munkájáért. Leghíresebb kültéri alkotása a Duna-parti sétányon (Dvořákovo nábrežie) kap helyet - Dušan Jurkovič emlékműve néven.

1950 óta szervez kiállításokat, mégis csak 1972-ben lesz az első kiállítása Pozsonyban.
Aktív éveit ezentúl már itt, Pozsonyban tölti, itt is hal meg 2010.10.04-én.

A dombormű egy 127 x 177 x 12 cm-es, mészkőből készült alkotás - ami jelenleg már egy márvány homlokzati elembe került behelyezésre.

A dombormű is az STU - (Műszaki Egyetem) épületének falán található a másik 19 domborművel együtt.
Források:
http://www.supissoch.sk/diskusia-architekta-so-socharom/
https://www.predajobrazov.sk/autor/?autorId=83
továbbá saját gyűjtések és források...
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2019.03.19. 11:52
Ladislav Snopek, Czechoslovakian sculptor, was born in Mařatice on 10 of December, 1919.
His talent already had been appeared at his early age. Between 1938-42 he studied at the State Sculpture School, then has been studied at the Academy of Fine Arts in Prague for four years after the war.

After his academic years he stayed in the university for a year as assistant, but then he became a visual assistant at the Department of Monumental Sculpture at the VSVU (Vysoká škola výtvarných umení - Academy of Fine Arts).
Later he became Assistant Professor at the Academy of Fine Arts in Bratislava (Slovenská technická universita - Slovak Technical University) in 1960, and then he became a lead professor at the Academy of Fine Arts in 1972.

Between 1960 and 1970, he received numerous state awards for his work. His most famous outdoor work is the monument of Dušan Jurkovič which is located on the Danube promenade (Dvořákovo nábrežie)

He has been organizing exhibitions since 1950, but only in 1972 was his first exhibition in Bratislava.
His active years has spent here in Bratislava, and he died in this town in 4th of October, 2010.

The relief is a 127 x 177 x 12 cm, made of limestone, which is embedded in a marble facade "frame".

The relief is also located on the wall of the STU Technical University, along with the other 19 reliefs.



Cím alapján hasonló

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345466
Feltöltve
2019.03.08. 21:28
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/586 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:28

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345473
Feltöltve
2019.03.08. 21:29
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/609 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:29

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345474
Feltöltve
2019.03.08. 21:31
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/873 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:31

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345483
Feltöltve
2019.03.08. 21:32
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/922 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:32

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345488
Feltöltve
2019.03.08. 21:32
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/680 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:32

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345490
Feltöltve
2019.03.08. 21:34
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/786 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:34

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345491
Feltöltve
2019.03.08. 21:35
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/846 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:35

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
345492
Feltöltve
2019.03.08. 21:35
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1127 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.08. 21:35

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
346382
Feltöltve
2019.03.17. 18:39
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/546 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.17. 18:39

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
346383
Feltöltve
2019.03.17. 18:40
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/793 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.17. 18:40

"Építész megbeszélése a szobrásszal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
346384
Feltöltve
2019.03.17. 18:40
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/731 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.17. 18:40
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.19. 11:52
A közösség publikálta Lukács Ferenc "Építész megbeszélése a szobrásszal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.