Szeged, Tábor utca 3.

Szeged
Tábor utca 3.
A Király-König Péter Zeneiskola nagytermében

Felállítás2004. május 24.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2019.03.08. 14:01
"Vaszy Viktor (Budapest, 1903. július 25. – Szeged, 1979. március 12.) zeneszerző, karmester."
"1945-től a Szegedi Nemzeti Színház karmestere, 1948-tól zeneigazgatója, 1955–1957-ben ismét a Zeneakadémia tanára, 1957–1969 között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, 1969–1975-ben újra zeneigazgatója volt. Kezdeményezésére szerveződött önálló városi intézménnyé 1969-ben a Szegedi Szimfonikus Zenekar, melynek 1975-ig igazgató karmestere volt. 1958-ban szegedi karvezetők megkeresése nyomán létrehozta a város oratóriumkórusát, a Szegedi Zenebarátok Kórusát, mely 1986 óta az alapító nevét felvéve Vaszy Viktor Kórus néven működik. A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik megújítója és zenei irányítója. Romhányi Józseffel átdolgozta és sikerrel bemutatta Erkel Ferenc Sarolta című vígoperáját."

Vaszy Viktor gipsz mellszobrát az alkotó, a karnagy halálának 25. évfordulója alkalmából ajándékozta a Király-König Péter Zeneiskolának, melyet a zeneiskola nagytermében, fali konzolon helyeztek el. A portré elkészüléséhez Vaszy Viktor még életében modellt ült az akkor pályakezdő szobrásznak.

A fotózás és köztérképen való bemutatás az igazgatónő engedélyével történt.
Források:
http://www.artszeged.hu/tag/47
Tóth Attila: Szeged szobrai 2018, (431 old.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vaszy_Viktor

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Vaszy Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
345356
Feltöltve
2019.03.08. 13:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/15 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.03.08. 13:36

"Vaszy Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
345357
Feltöltve
2019.03.08. 13:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/15 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.03.08. 13:37

"Vaszy Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
345358
Feltöltve
2019.03.08. 13:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ49/10 • 1/15 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.03.08. 13:37

"Vaszy Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
345359
Feltöltve
2019.03.08. 13:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.03.08. 13:37

"Vaszy Viktor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
345360
Feltöltve
2019.03.08. 13:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.03.08. 13:37
Összesen 5 fotó

Műlap története

19.03.08. 14:01
Cedrus publikálta "Vaszy Viktor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.