Budapest, X. kerület, Gyömrői út 150.
További képek a Fotólistában

Budapest
X. kerület, Gyömrői út 150.
A Gyömrői és a Hangár út találkozásánál elterülő ipari parkban áll az alkotás.

Felállítás1958

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2019.03.07. 09:26
Az egyik tagunktól pár évvel ezelőtt kaptam egy tippet, hogy a Ferihegyi gyorsforgalmi út csak egy bizonyos pontjáról a távolban látni egy szobrot. Nem sokkal rá vittem a reptérre valakit, és én is megláttam a megadott ponton egy pillanatra az alkotást. Az alsó utról nem látni a magas téglakerítés miatt. Aztán valahogy nem foglalkoztam vele, csak minden reptéri utamnál ránéztem nyugtázva, hogy megvan még. Nemrég úgy hozta a sors, hogy pont a területen volt dolgom, így megörökítettem az évek óta "rám" váró szobrot. (Remélem, ráismer, ki adta a tippet, és megköszönhetem neki)

Az alkotás a Kőbányai Egyesült Villamosgépgyár (EVIG) Villamos Kismotorgyárának főépülete mellett áll. A valaha szép parkos kert már a múlté, ahol Csorba Géza szobrászművész szocialista realista stílusú ülő munkása még díszítette a területet. A rendszerváltás után szétszedték a gyárat, és sok kis üzem, ipari park lett belőle. A szobor egy elkerített terület füves részén áll, de ahogy néztem, évek óta nincs semmilyen termelés bent. Viszont legalább a szobor megvan. Az alkotó beazonosításban könnyű dolgom volt, mert nagy örömömre még az alkotói szignó és évszám is van a szobron.

Az utolsó fotón csináltam egy akkor és most képet, hogy látszódjon mennyivel szebb és rendezettebb volt anno a terület sétautakkal, és vízmedencével, mint a mai parkolós, sittkupacos kinézet.
További linkek
Csorba Géza szobrászművész életrajza: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch07s60.html

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Az a bizonyos pont ahonnan látszik a szobor.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345213
Forrás
Google utcakép
Feltöltve
2019.03.07. 14:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.07. 14:19
Az a bizonyos pont ahonnan látszik a szobor.

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345093
Feltöltve
2019.03.06. 12:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.06. 12:55

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345007
Feltöltve
2019.03.05. 12:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.05. 12:46

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345008

345009

345018
Feltöltve
2019.03.05. 13:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.05. 13:06

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345015
Feltöltve
2019.03.05. 12:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.05. 12:46

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345010

345016

345014

345013

345012

345017

Adalék vagy máshol

"Ülő munkás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345094
Feltöltve
2019.03.06. 13:37
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.06. 13:37
Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.03.07. 09:26
Ády publikálta "Ülő munkás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.