Fertőszéplak
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kálvária-domb
Angol cím:Calvary

A "Mindenszentek" r-k. templom mellett, az egykori Széchényi-kastéllyal szemben

Avatás2014. augusztus 15.
Avatás1736

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.03.03. 21:39
1736-ban Barkóczy Mária, Széchényi Zsigmond özvegye a templom két oldalán, szimmetrikusan, a kastély épületével szemben két halmot (dombot) emeltetett, oda építtette a Kálváriát és a Szent Szívet, melyet 1767-ben megnagyobbítottak.
A soproni festővel, Schaller Istvánnal kifestette, és egy ismeretlen lövői kovácsmesterrel kapukat és rácsokat készíttetett.

„Schaller, Dorfmeister gyakran vállalnak egyszerű mázoló munkát is. Így foglalkoztatták a Széchenyi-grófok Schallert 1768-ban a széplaki kálvária kifestésében is. Schaller munkáját későbbi átfestések régen eltüntették már.”

A Kálváriára 21 lépcsőfok visz. A kovácsoltvas kapun belépve a két korláton két angyal térdel, kezükben felirattal: „Nézd oh bűnös ember / Mint hal meg az igaz.”A lépcsősorral szemben a Szent Sír. A körbefutó korlátokon a szenvedő Krisztus a pellengéren, majd amint köntösét keresi, középen a fájdalmas anya (Pietà). Szent Péter (kakassal ábrázolva), a magas emelvényen a golgotai kereszt (1806-os évszám), alatta Szűz Mária és Szent János apostol, Mária Magdolna és angyalkák.

2014-ben, Kóbor Attila polgármestersége idején újították fel.

Jáki Szaniszló Templeton-díjas bencés szerzetes a Keresztút című írásában így fogalmaz:
"Nem csoda, hogy megpróbáljuk nem észrevenni a minden kinyilatkoztatott igazság legdöntőbbikét: csak akkor szabadulunk fel, ha meghalunk Krisztussal. Feltámadhatunk, de csak benne, és csak akkor, ha előbb meghaltunk vele. Eltemetkezni a szenvedésbe és halálába az egyetlen életút marad, amely megszabadít az örök kárhozattól és kivezet a jelen élet zsákutcájából.
...
Adoramus te Christe et benedicimus tibi,
quia per sanctum crucem tuam
redemisti mundum.

Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged,
mert szent kereszted által
megváltottad a világot."
Források:
Sopron és környéke műemlékei (Bp, Akadémiai kiadó 1953.)
Szilágyi István: Kálváriák (Corvina, 1980)
Csatkai Endre dr: Sopron környékének műemlékei (7. o.)
Jáki Szaniszló OSB: Keresztút (Való Világ Alapítvány ISBN 963 00 8018 4)
Esterházy Pál Alapítvány Fertődi kalendárium 2019. (ISSN 2061-389X)

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429783
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 70mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:14
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

2014-ben, a felújítást követően.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344681
Fotózva
2014. szeptember
Évszám
2014
Feltöltve
2019.03.03. 11:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ180/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.03. 11:03
2014. szeptember
2014-ben, a felújítást követően.

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429757
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 65mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:45
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429760
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 105mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:46
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

2014-ben.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344684
Fotózva
2014. szeptember
Évszám
2014
Feltöltve
2019.03.03. 11:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ180/10 • 1/100 • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.03. 11:10
2014. szeptember
2014-ben.

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429758
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 300mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:45
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429763
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 32mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:48
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429765
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 62mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:49
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344686
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2019.03.03. 11:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ180/10 • 1/100 • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.03. 11:13
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429781
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:13
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429782

429785
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 46mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:15
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429762
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 185mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:47
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344687
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2019.03.03. 11:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ180/10 • 1/100 • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.03. 11:15
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429767
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 30mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:50
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429775
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 62mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:11
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429780
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:12
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429777
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 22mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:11
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429776
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 24mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:11
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429766
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 30mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:49
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429764
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 24mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:48
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429779
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 62mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:12
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429778

429769
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 122mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:51
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429761
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/80 • 125mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:47
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429768
Fotózva
2015. január
Feltöltve
2021.01.16. 10:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 65mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 10:51
2015. január

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429786
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.01.16. 11:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 34mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 11:16
2014. szeptember

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
429741
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.01.16. 09:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/800 • 155mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.16. 09:25
2013. február

"Kálvária" c. alkotás fotói

2013-ban.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344682
Fotózva
2013. február
Évszám
2013
Feltöltve
2019.03.03. 11:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.03. 11:06
2013. február
2013-ban.

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435610
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47

"Kálvária" c. alkotás fotói

2011-ben.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
344683
Fotózva
2011. december
Évszám
2011
Feltöltve
2019.03.03. 11:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ250/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.03.03. 11:08
2011. december
2011-ben.

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435611
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47

"Kálvária" c. alkotás fotói

A kálváriához kovácsolt vaskapu vezet.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435612
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47
A kálváriához kovácsolt vaskapu vezet.

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435613
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435614
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100

435615

435616
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435617
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435618
Feltöltve
2021.03.07. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:47

"Kálvária" c. alkotás fotói

A bejáratnál két angyal feliratos táblával: "Nézd oh bűnös ember. / Mint hal meg az igaz."
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435620
Feltöltve
2021.03.07. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:58
A bejáratnál két angyal feliratos táblával: "Nézd oh bűnös ember. / Mint hal meg az igaz."

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435621
Feltöltve
2021.03.07. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:58

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435622
Feltöltve
2021.03.07. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:58

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435623
Feltöltve
2021.03.07. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 17:58

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435624
Feltöltve
2021.03.07. 18:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:02

"Kálvária" c. alkotás fotói

"»Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.« És sírni kezdett..."
https://szentiras.hu/KNB/Mk14,66-72;Lk22,56-62;Jn18,17.25-27
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435625
Feltöltve
2021.03.07. 18:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:02
"»Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.« És sírni...Teljes szöveg"»Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.« És sírni kezdett..."
https://szentiras.hu/KNB/Mk14,66-72;Lk22,56-62;Jn18,17.25-27Kevesebb szöveg

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435626
Feltöltve
2021.03.07. 18:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:02

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435627
Feltöltve
2021.03.07. 18:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:02

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435628

435629
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09

"Kálvária" c. alkotás fotói

A kereszt alatt:
-Szűz Mária,
-Szent János,
-Mária Magdolna.
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435630

Szűz Mária
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435631
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09
Szűz Mária

"Kálvária" c. alkotás fotói

Mária Magdolna
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435632
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09
Mária Magdolna

"Kálvária" c. alkotás fotói

Szent János
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435633
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09
Szent János

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435634
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435635

435636

435637
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435638
Feltöltve
2021.03.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:09

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435639
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435640
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435641
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435642
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435643
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435644
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435645
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/200 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435646
Feltöltve
2021.03.07. 18:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:13

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435647
Feltöltve
2021.03.07. 18:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:26

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435648
Feltöltve
2021.03.07. 18:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:26

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
435649
Feltöltve
2021.03.07. 18:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.07. 18:26

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471164
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471169
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471167
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471170
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

471165
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471171

471166
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471172
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471162
Feltöltve
2021.12.11. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.11. 15:55

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
471163

471168

471161

A restaurálást megelőző állapot. (2011)
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
548328
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ22/1 • 1/125 • 22mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.09. 17:50
2011. december
A restaurálást megelőző állapot. (2011)

"Kálvária" c. alkotás fotói

A restaurálást megelőző állapot. (2011)
Település
Fertőszéplak
Feltöltő
Azonosító
548329
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/125 • 29mm • ISO640

548330
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/125 • 70mm • ISO640

548331
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/40 • 70mm • ISO250

548332

548333
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ22/1 • 1/40 • 18mm • ISO250

548334
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ25/1 • 1/40 • 34mm • ISO250

548335

548336

548337
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ22/1 • 1/60 • 29mm • ISO250

548338
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2023.12.09. 17:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ22/1 • 1/40 • 24mm • ISO250

548339

Összesen 93 fotó

Műlap története

23.12.09. 17:50
12 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.12.11. 15:55
12 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.03.07. 18:26
3 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.03.07. 18:13
8 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.03.07. 18:09
10 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.03.07. 18:02
5 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.03.07. 17:58
4 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.03.07. 17:47
9 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.01.16. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.01.16. 11:15
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.01.16. 11:14
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.01.16. 11:13

21.01.16. 11:12

21.01.16. 11:11

21.01.16. 10:51

21.01.16. 10:50
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.01.16. 10:49

21.01.16. 10:48

21.01.16. 10:47

21.01.16. 10:46
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
21.01.16. 10:45
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.