Bérház domborművei

Budapest, VI. kerület, Jókai utca 12.

Állapot: Veszélyben

Budapest
VI. kerület, Jókai utca 12.
A jelölt épület második emeleti ablaksora alatt húzódik

Felállítás1912

Nagy Izsó (tervező, közreműködő)
Benedict Gyula (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2019.02.25. 18:12
Az egykori Gyár utca, ma Jókai utca egyik négy emeletesnek jegyzett, középső vonalban a legfelső emeleten két szintesre kiképzett (műterem-lakás?) épületének domborműveire lettem figyelmes egy bevásárló "túrám" közben. Meglepetés, legifjabb éveim mozgásterében egy olyan lakóház, amin alig láthatóan, megkopva, pusztulófélben kisebb magyaros, ornamentális díszítmények mellett széles, beszédes dombormű-sor hívta fel magára a figyelmem.
Hogy egykor, sok-sok éve elmentem mellette, nem lep meg. De az utóbbi laza 8 év megedzette a szemem, felnézek mindenhol, amerre járok, tehát, miért is nem?
De a válaszon nem sokat kell gondolkodni, hiszen a ház borús színeit a piszok, a lerakódott szmog csak sötétíti. Az alsó szinten élénk piros hirdetés szinte elvonja az ember figyelmét. Mi az, hogy itt laknak, mi az, hogy ez egy szép reménnyel indult lakóház, ha a földszinten (alig látogatott) csemege bolt hívogat?
A ház, a homlokzat, így a díszítésnek szánt alkotás állapota is igazán lelombozó. Láthatóan átesett már némi veszélytelenítésen, megjelent itt-ott a csúfságokat takaró neylon-borítás, máshol tisztán látszik minden hiány. Az első emeleti ablaksor alatt a finom, ornamentális díszekkel szépített rész valamikor ablakonként rémisztő, bár szokványos konvektort kapott. Hab a tortán, van, ahol lemondtak az egykor korszerű fűtési módról, így a konvektor hűlt helyét barbár módon betömték, talán még csúnyább, mintha mementóként ott maradt volna.
Ezek a részletek.

A lakóház tervezőjét nem találtam, de építtetője ismert: Cziner Szilárd személyében, akiről viszont érdemleges adatot nem találtam. Így semmi nem ad iránymutatást a második emeleti dombormű esetleges témáját illetően.
Sajnos, az épület nem szerepel Terézváros védett lakóházai, ill. homlokzatai listáján, ami ugyan most nem található az önkormányzat honlapján, de egy korábbi változatát lementettem. Mondanám, hogy ez, vagyis a védettség hiánya látszik a házon, de a nem messze lévő 16-os számú ház például élvezi ezt az "előnyt" (ld. a kapcsolt lapot is), de ez nem jelenti, hogy a valóságban jobb állapotot mutat.

Így a dombormű témáját nem tudom megfejteni. Lényegében nem is látszik, de támpont sincs. Amit látni vélek, egy összefüggő történet elevenedik meg, balról jobbra haladva talán leolvasható (lenne). Társaság, életkép, emberek. A bal oldalon mintha asztalnál ülnének, a kép szélén egy nőalakkal. Innen meglepő módon egy tigrisre emlékeztető állat vezet át a következő képhez. Középen zenélő emberek tűnnek fel (kérdőjeles!), majd táncoló alakokat vélek látni. A sort újra asztalnál ülő csoport zárja, ahol a társaság szélső, álló alakja egy férfi, kezében mintha virágot tartana. Több ponton vélek felfedezni olyan elemeket, ami a szecesszió jegyeinek jelenlétét sugallja.

A Szent István-bazilikától, ugyanígy az Állami Operaháztól 1,2 km-re, A Dohány utcai zsinagógától 1,8 km-re, a Hősök terétől 2,1 km-re, ebben a lepusztult házban 2017-től egy apartmanokat kínáló szálláshely hívogatja a turistákat (boking.com). Groteszk jelenségnek találom.
Források:
https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Topografia/3478/?list=eyJxdWVyeSI6ICJEQj0oVE9QT0dSQUZJQSkifQ
Déry Attila: Terézváros – Erzsébetváros; Budapest építészeti topográfiája 3.
Vincze Miklós
2020.07.05. 10:08
Egy hevesvezetéknyi földbirtokos, Cziner Szilárd megrendelésére, Nagy Izsó (1848-1926) és Benedict Gyula (1876-1934) tervei szerint született, 1911. augusztusában kapott építési engedélyt, úgyhogy tényleg 1912-ben készült el.

A Nagy és Benedict építésziroda egyébként távolról sem volt ismeretlen páros a századforduló Budapestjén, hiszen többek közt a szecessziós Dózsa György út 19. (Weisz-ház, 1906-1907), a húszas években József Attilának is otthont adó, omladozó VI. Lovag utca 3. (1908-1909; a híres lakóról egy emléktábla is megemlékezik, nagy proletárköltőként említve őt) valamint az évtizedeken át az Alkotás Mozit rejtő premodern Alkotás út 11. (1911) is az ő nevükhöz fűződik.

Itt a Főváros Közlöny 1911-es számainak egyike, amiben látszik az engedély kiadásának ideje (aug. 14.), illetve a két építész neve. https://imgur.com/BkCRCYS

Cím alapján hasonló

"Bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Izsó (tervező, közreműködő)Benedict Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343682
Feltöltve
2019.02.23. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 11:22

"Bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Izsó (tervező, közreműködő)Benedict Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343683
Feltöltve
2019.02.23. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

343684
Feltöltve
2019.02.23. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

343685
Feltöltve
2019.02.23. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

343686
Feltöltve
2019.02.23. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

343688
Feltöltve
2019.02.23. 11:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 11:24

"Bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Izsó (tervező, közreműködő)Benedict Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343687
Feltöltve
2019.02.23. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 11:22

"Bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Izsó (tervező, közreműködő)Benedict Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343689
Feltöltve
2019.02.23. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 11:25

"Bérház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Izsó (tervező, közreműködő)Benedict Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343690
Feltöltve
2019.02.23. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

343691
Feltöltve
2019.02.23. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

343693
Feltöltve
2019.02.23. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

343692
Feltöltve
2019.02.23. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.23. 11:25
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.07.14. 16:43
A "Bérház domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.06. 19:12
A "Bérház domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.25. 18:12
Göröntsér Vera publikálta "Bérház domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.