Pécs, Honvéd tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:Crucifix

Pécs
Honvéd tér
A tér Gárdonyi Géza és Erdélyi utca közötti területén áll az alkotás.

Felállítás1990. augusztus 5.

Ády
2019.02.21. 16:29
Az alkotás Megyeri-Kertváros Honvéd terén kapott helyet. Az 1935-ben felállított feszület pirogránit korpuszát letörték 1989. szilveszter estéjén. A közösség összefogásából új bronz korpuszt készíttettek, amit Rétfalvi Sándor szobrászművész készített.

"Bronz korpusz a kereszten

...„Megcsonkított szeretet” címmel hírül adta, hogy szilveszter éjszakáján Pécs, Megyeri-Kertváros, Honvéd téri kő-feszületéről letörték - a Zsolnay gyártmányú, szép pirogránit korpuszt. A feszület talapzatán elhelyezett márványtáblán olvasható, hogy 1935. évben Kertváros közönsége állította Isten dicsőségére, Szent István tiszteletére. A feszület 55 éven át sértetlenül állt a téren, átvészelve a történelem háborús és vallásüldöző időszakát. Végül az említett szilveszteri éjszakán - szemtanú elbeszélése szerint — a magukat „sátán-hívőknek" nevező fiatalemberek nem hallgattak a kérlelő szóra. Az okozott anyagi kárt akkor 70 000 Ft-ra becsülték. A rongálóknak nyoma veszett, viszont maguk után hagyták a megcsonkított feszületet, a bizalmatlanságot, az anyagi kárt és a gondot.
Kertváros közönsége elhatározta, hogy a megcsonkított kőfeszületre új korpusz kerüljön. Egyéni és társadalmi pénzadakozásból kellő fedezet áll rendelkezésre. Rétfalvi Sándor szobrászművész megbízást kapott egy bronz anyagú korpusz elkészítésére és elhelyezésére. Sajnos, a „sátán-hívők" gátlástalan rombolása Kertváros közönségének várhatóan 250 000 forintjába kerül. Ezért további adakozás szükséges.
Végül is, örömmel adjuk hírül, hogy a kőfeszület új bronz korpusza el
készült. A korpuszt Mayer Mihály pécsi megyéspüspök augusztus 5-én, a kertvárosi Szent Erzsébet templomban 11 órakor bemutatandó püspöki szentmise és az azt követő, a Honvéd téri haladó körmenet után áldja meg és adja át Kertváros közönségének. A kertvárosi egyházközség megbízottja közös ima keretében mond köszönetet az új korpuszért... "
Források:
Új Dunántúli Napló, 1990. július 25. (1. évfolyam, 112. szám)
További linkek
Rétfalvi Sándor szobrászművész életrajza: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch27s87.html

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
343475
Feltöltve
2019.02.21. 15:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.21. 15:27

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
343476

343480

343479

343477

343478

343482

343483

343481

343486
Feltöltve
2019.02.21. 15:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ80/10 • 1/500 • ISO400

343485

343484

501658
Feltöltve
2022.09.26. 11:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 11:42

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
501659
Feltöltve
2022.09.26. 11:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/60 • 13.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 11:43

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
501660
Feltöltve
2022.09.26. 11:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/80 • 25.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.09.26. 11:43

Adalék vagy máshol

"Korpusz" c. alkotás fotói

"Mayer Mihály pécsi megyés püspök szentelte fel Pécsett, a Honvéd téren álló emlékkeresztet. Az 1938-ban felállított kereszten, szilveszterkor...Teljes szöveg"Mayer Mihály pécsi megyés püspök szentelte fel Pécsett, a Honvéd téren álló emlékkeresztet. Az 1938-ban felállított kereszten, szilveszterkor összetörték a Krisztus-testet. Az újat Rétfalvi Sándor pécsi szobrászművész készítette el bronzból."Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
343499
Forrás
Új Dunántúli Napló, 1990. július 25. (1. évfolyam, 112. szám)
Évszám
1938
Feltöltve
2019.02.21. 16:43
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.21. 16:43
1938, Archív felvétel
"Mayer Mihály pécsi megyés...Teljes szöveg"Mayer Mihály pécsi megyés püspök szentelte fel Pécsett, a Honvéd téren álló emlékkeresztet. Az 1938-ban felállított kereszten, szilveszterkor összetörték a Krisztus-testet. Az újat Rétfalvi Sándor pécsi szobrászművész készítette el bronzból."Kevesebb szöveg
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.09.26. 11:43
2 új fotót töltöttem a "Korpusz" műlaphoz
22.09.26. 11:42
1 új fotót töltöttem a "Korpusz" műlaphoz
21.08.26. 11:10
A "Korpusz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.21. 16:29
Ády publikálta "Korpusz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.