Pávák és szőlőinda

Pócsa, Petőfi Sándor utca.

Pócsa
Petőfi Sándor utca.
A templombelső tengelyétől balra van.

Felállítás1979. november 25.

Tarai Teréz (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Templombelső
Keszthelyi Sándor
2019.02.20. 15:05
Pócsa római katolikus temploma 1905-ben épült, Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt. A falu forgalmas főutcájának keleti oldalán áll. Bent a templom szentélyében négy műalkotás van: négy művészi mozaikkép. Mindegyik Tarai Teréz pécsi képzőművész alkotása.

Az első: a szentély falán, a magasban lévő oltárkép. 1973-as.
A második: az oltárképtől jobbra és lejjebb eső szentségtartó fülke (szentségház, tabernaculum) ajtóján lévő kép. 1977-es.
A harmadik: a szembemiséző oltár (asztal-oltár, mensa) hívők felőli oldalán lévő mozaik. 1979-es.
A negyedik: a felolvasóhely (felolvasó állvány, felolvasópult, ambo) hívők felőli oldalán lévő mozaikkép. 1979-es.

Tarai Teréz 1931-ben született, 1945-től, majd 1951-től folytatta festészeti tanulmányait, 1954-től szerepelt kiállításokon. 1968-tól a pécsi Janus Pannonius Múzeum restaurátoraként dolgozott. "1972-ben kezdett mozaikkal foglalkozni, s e műfajban találta meg a számára leginkább megfelelő kifejezési eszközt. Mozaikképeit játékosság, a felület változatos kialakítása, az alkalmazott anyagok sokfélesége és a stilizált, dekoratív összhatásokra való törekvés jellemzi." Pócsán a mozaikképeit 1973-1979 között alkotta. 2014-ben hunyt el.

"A pócsai plébánia feljegyzései (1870-1997)" szövegből részletesen követhető a mozaikok elkészülte:

"1973.: Búcsújára készült el az új oltárkép: gyönyörű mozaik, melyet Tarai Terike, pécsi művésznő készített – nagyon jutányos áron. Szent Katalin (Pócsa védőszentjének) mozaikképe."

"1977.: Karácsonyra készült el a templomi új oltárszekrény. Márványból készítette Nuszpl Ferenc, bajai kőfaragó. A mozaikajtót Tarai Terike művésznő készítette. Dísze lett a templomnak. Kicsit reméljük, hogy folytatódik a liturgikus tér rendezése, új oltárral és új szószékkel, márvány burkolattal."

"1979.: A Búcsú napja vasárnapra esett. Különös alkalom volt ez a nap: Laczfy Emil bácsi, nyugdíjas, egykori mároki plébános felszentelte az újonnan elkészült oltárt és szószéket. A terveket és a két mozaikot Tarai Terike művésznő készítette el ajándékul. Csak azt kérte, hogy emlékezzünk meg Róla szándékairól. (Erre a sekrestyében tábla is figyelmeztet.) Márványból az oltárt és szószéket Nuszpl Ferenc, bajai mester készítette el. Szép munka. … November 19-én állították fel." [Megjegyzésem: "A liturgikus tér tervezője és a négy mozaikkép alkotó művésznője ajándékul szánja alkotásait; cserébe imát kér a templom látogatóitól" – feliratú táblát a templombelső falán látni.]

A felolvasóhely a templom tengelyétől és a szembemiséző oltártól balra áll. Ezek utólagos létesítése is a II. Vatikáni Zsinatnak köszönhető. Mint olvashattuk, Pócsán az új pultot tartó állvány fehér márvány anyagát Nuszpl Ferenc bajai kőfaragó munkálta meg. Annak templomhajó felőli oldalára Tarai Teréz képzőművész alkotta meg a mozaikképet.

A mozaikképen három páva sorakozik. A páva "a katakombákban és a ravennai szarkofágokon a Paradicsom jelképei között is szerepelt. A baptisztériumokban és liturgiai kelyheken látható páva az újjászületés jelképe. Évenként megújuló tollazata miatt a halál fölötti győzelem és a föltámadás jelképe, a vértanúk pávatollat tartanak kezükben. Tollának szemekre emlékeztető mintázata miatt a hit szimbóluma."

A pávák között egy szőlővessző húzódik, tekeredő szőlőindákkal, zöld szőlőlevelekkel. Három érett, vörös szemű szőlőfürt is lóg rajta, minden páva csőrénél egy. A szőlő, a szőlővessző, a szőlőtő, a szőlőfürt bibliai szereplése bőséges és keresztény szimbolikája jól ismert.

1979. november 19. hétfő volt, akkor állították fel az alkotást Pócsán. 1979. november 25. vasárnap volt (Katalin napja, a templombúcsú napja), akkor szentelték fel a mozaikképet is.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Tarai Terézről:
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/tarai-terez-6569/
http://www.kieselbach.hu/muvesz/tarai-terez-_tarai-teri__6755
A pócsai plébánia feljegyzései (1870-1997):
http://www.pocsa.hu/a-pocsaisei/
A páva szimbolikája a kereszténységben:
http://lexikon.katolikus.hu/P/p%C3%A1va.html
A szőlő szimbolikája:
http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C5%91l%C5%91.html



Cím alapján hasonló

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343367
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:49
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343368
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:49
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343369
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:50
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343370
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:50
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343371
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:50
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343372
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:51
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343373
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:51
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343374
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:53
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343375
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:53
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343376
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:53
2017. október

"Pávák és szőlőinda" c. alkotás fotói

Alkotó
Tarai Teréz (mozaikkészítő)
Település
Pócsa
Feltöltő
Azonosító
343377
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.20. 14:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.02.20. 14:54
2017. október
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.02.20. 15:05
Keszthelyi Sándor publikálta "Pávák és szőlőinda" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.