Aqua Medicamentosa 2-3.

Budapest, VI. kerület, Teréz körút 43.

Alternatív, helyi címek:Láthatóvá válik a láthatatlan

Budapest
VI. kerület, Teréz körút 43.
A szálloda Zsolnay kávézójában, a hátsó falon.

Felállítás2018. április 20.

Felsmann Tamás (képzőművész)
Felsmann István (képzőművész)
Kereszty Soma (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.02.20. 18:01
Az sajnos visszatérő, rossz szokás, hogy napi teendőm (pl. bevásárlás) közbeni ihletett pillanatomban be-belépek olyan helyekre, ahol még felfedezetlen, bár tudott alkotás rejtőzködik. Így történt ez egy kánikulai napon, amikor beugrottam ide, a Béke szállóba, ahol az első forrás szerinti domborműveket kerestem, egyben feltérképeztem az elmúlt évi megújulásból származó változásokat.
A kávézó átalakulása már alapvetően megváltoztatta a földszint képét. A hátsó falon, ami egyben "kvázi" térelválasztóként funkcionál a szálló többi részétől rögtön láttam a színes, modern alkotást... közelebbről alkotásokat. Ahogy a korábbi, egyes sorszámmal jelölt, azonos című alkotásnál írtam, "a sorszám kötelez", ezért választottam elsőként a kávézón kívül elhelyezett művet. Most újra elmélyedve az itt látható két, rokon domborműben, úgy döntöttem, feladom ezt az elvet, hiszen nem csak egymás mellé helyezett két absztrakciót látunk, de teljes egységben egymással.

Időközben válaszlevél jött az alkotók egyikétől. Kicsit fel is borult a világ. Az nem lepett meg igazán, hogy a csillogó felületet adó anyag üveg helyett víztiszta epoxy gyanta, amit még folyékony állapotában színeztek. Az alapokat és a technikát (a negatívot és vaskeretet) nem részletezem, hiszen bármilyen érdekes is, elsősorban talán a látvány, ill. az üzenet az érdekes. Erre viszont semmiféle segítséget, iránymutatást nem kaptam.

Nyilvánvaló, hogy a művészek szándéka nem a gondolat átadása, hanem ébresztése. Egy dolog az esztétikum, de ebben a szállodában ez alapvető. A másik rész a befogadó, a néző reakciója.
Én maradok az első benyomásnál. A föld és a víz, a mélység víziója foglalkoztat. Ezen a két képen kevesebb mozgást látok, inkább a dombok közt megbúvó tavak állóvize csillan meg a szem előtt. A három alkotás rokon, a földszínek jellemzőek és az éltető víz jelenléte.
Források:
https://businesstraveller.hu/szallas/trendi-dizajn-a-heliaban-es-a-bekeben/

Kapcsolódó
Aqua Medicamentosa

Cím alapján hasonló

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343324
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:25
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343314
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:21
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343317
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:22
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343316
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

343320
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:23
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343321
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO3200

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:24

343315
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

343319
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:23
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343322
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:24
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343323
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:25
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343318
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:22
2018. augusztus

"Aqua Medicamentosa 2-3." c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)Kereszty Soma (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343313
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.02.19. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.19. 20:21
2018. augusztus
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.02.20. 18:01
Göröntsér Vera publikálta "Aqua Medicamentosa 2-3." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.