Budapest, XVII. kerület, XV. u. 23.

A kamaraszínház emeleti társalgójában.

Felállítás2004

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.02.23. 16:45
A Gózon Gyula Kamaraszínház társalgójában kialakított panteon egyik, szerepben ábrázolt alakja Oszter Sándor. A többségében (egyelőre) még csak gipszből megmintázott "társulati tagok" közül a kevesek egyike, akinek portráját bronzból kiöntették. Mégis talán a legnehezebben fértem hozzá fényképezés közben. Szomszédja, Körtvélyessy Zsolt portréja (átnyúlva Gogol: Egy őrült naplója c. darabjából) szorosan mellette áll, a képbe kívánkozik.

Molnár Ferenc, Játék a kastélyban című vígjátékában Oszter Sándor Turai (az író) szerepét játssza/játszotta, amelyben az alkotó megjeleníti. A kamaraszínház 2004. 04. 16-án mutatta be a darabot, bár úgy látom, jelenleg nincs repertoáron. (A vele folyamatosan párbeszédet folytató "Gál" szerepében akkor Körtvélyessy játszott, ami indokolhatja a két szobor közelségét.) A darab vezérfonalát a Turait foglalkoztató kérdés adja: „Milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni.” A helyszín, a miliő, a szereplők, a műfaj Molnár Ferenc egyik jellegzetes, finom humorral átszőtt darabját adják. Olvasom: "Nem egy illúzió, hanem maga a játék kerül a darab középpontjába, tehát a játék önmaga játékává."

Oszter Sándor Kossuth- (2013) és Jászai Mari-díjas (1983) színész, vállalkozó 1948-ban született Győrben. Tanulmányai elvégzése után az ismertséget Rózsa Ferenc filmbéli megformálásával érte el. Pályája során rengeteg szerepet játszott színházban https://hu.wikipedia.org/wiki/Oszter_S%C3%A1ndor#Sz%C3%ADnh%C3%A1zi_szerepei és filmekben https://hu.wikipedia.org/wiki/Oszter_S%C3%A1ndor#Filmjei

Oszter Sándor pályája során a Miskolci Nemzeti Színházban is szerepelt ebben a szerepben. A Színházi esték című lapban (előbbi színház által kiadott újság) interjú olvasható vele "a szerep által felkínált kérdésekről - a színész, a szerző és a szerep találkozásairól..." (ld. az utolsó forrás cikkét a 27. oldaltól).
A színész hitvallása innen: "Nekem a színház mániákus hitvallás a művészetről! A színház nem csak szövegvisszaadást és színészijátékot jelent. A színház zene, képzőművészet, dizájn, enreriór, ritmus, hang, fény... A színészi magatartásban - és most nem felvett pózra, hanem veleszületett és megszerzett képességekre, ismeretekre gondolok -, benne van, benne kell lennie a művészetek teljességének."
Források:
http://www.magyarvagyok.hu/kultura/hiressegek/kepzomuveszek/festomuveszek/10251-Babusa-Janos.html
https://theater.hu/hu/szinhazak/gozon-gyula-kamaraszinhaz--191/eloadasok/jatek-a-kastelyban--951.html
Interjú/Miskolc: https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/619861/default/doc_url/Sznhzi_estk_45.pdf

Kapcsolódó
Gózon Gyula
Kapcsolódó
Gózon Gyula
Kapcsolódó
Fehér Ildikó
Kapcsolódó
Berky Lili
Kapcsolódó
Hajdú László
Kapcsolódó
Horváth Zsuzsa
Kapcsolódó
Udvaros Dorottya
Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Oszter Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342831
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 16:16
2017. február

"Oszter Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342827
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Göröntsér Vera 19.02.15. 16:15
2017. február

"Oszter Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342828
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

342829
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

342825
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

342830
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO800

342826
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 16:15
2017. február

"Oszter Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342833
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 16:16
2017. február

"Oszter Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342832

342834
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.15. 16:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 16:16
2017. február
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.02.23. 16:45
Göröntsér Vera publikálta "Oszter Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.