Kardos Gabriella síremléke

Székesfehérvár, Béla utca 1.

Székesfehérvár
Béla utca 1.
Az alkotás a Béla úti köztemetőben található.

Felállítás1988


Nem köztéri:Temető, sírkert
Rolf Singer
2019.02.18. 14:38
Szeretek temetőkben sétálni, fotózni. Leginkább az öreg, ódon sírkerteket kedvelem, viszont nemrég úgy döntöttem, elérkezett az idő, hogy a régiek mellett a Béla úti köztemetőt is feltérképezzem. Persze többször is jártam már itt korábban, de csak mint a hozzátartozók sírjait látogató ember, azonban a legutóbbi két alkalommal már fényképezőt is vittem magammal, és hosszasan elidőztem a hatalmas temetőben.
Bár a prakticizmus jellemző a köztemetőre, azért itt is találtam néhány igencsak különleges síremléket. Az egyik ilyen Kardos Gabriella (1973-1988) sírja: maga a síremlék egy több elemből összeillesztett hatalmas fakereszt, melynek közepén egy bronzdombormű látható. A reliefen a tragikusan fiatalon elhunyt lány portréja látható, a beceneve is olvasható a művön. Ha közelebbről is szemügyre vesszük a gyönyörű szép műalkotást, akkor látható rajta Domonkos Béla szobrászművész szignója, így egyértelmű, ki is az alkotó.
A kereszt hátulján egy versike olvasható még:
"Száz csillag fénye
Ragyog reád
Csak álmodj csak álmodj
Szép jó éjszakát"

Rolf Singer műlapja


Cím alapján hasonló

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342816
Feltöltve
2019.02.15. 15:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/125 • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:39

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342817
Feltöltve
2019.02.15. 15:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:40

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342818
Feltöltve
2019.02.15. 15:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:54

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342819
Feltöltve
2019.02.15. 15:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • ISO110

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:54

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342820
Feltöltve
2019.02.15. 15:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:55

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342821
Feltöltve
2019.02.15. 15:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:56

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342822
Feltöltve
2019.02.15. 15:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:58

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342823
Feltöltve
2019.02.15. 15:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:59

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342824
Feltöltve
2019.02.15. 15:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.15. 15:59

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342912
Feltöltve
2019.02.16. 13:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.16. 13:46

"Kardos Gabriella síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
342915
Feltöltve
2019.02.16. 13:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.02.16. 13:51
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.02.18. 14:38
A közösség publikálta Rolf Singer "Kardos Gabriella síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.