Sopron, Erzsébet utca 9.

Sopron
Erzsébet utca 9.
Srégen szemben a Deák étterem sarkával a Soproni Egyetem Lámfalussy...Teljes szövegSrégen szemben a Deák étterem sarkával a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar aulájábanKevesebb szöveg

Felállítás2014. szeptember 9.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tarjáni Antal
2019.02.15. 19:05
Prof. Dr. Gidai Erzsébet (Budapest, 1940 május 22. – 2008. augusztus 19.) közgazdász, egyetemi tanár, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának alapító dékánja, a MIÉP volt országgyűlési képviselője, a Nemzeti Demokrata Szövetség alapító tagja, a közgazdaságtudományok akadémiai doktora (1988).

A hivatkozott linkek alatt életrajzi adatai, gazdag pályafutásának állomásai megtalálhatók, inkább Dr. Faragó Sándor rektor gyászbeszédéből idéznék:
"Gondolkodni, dolgozni, szüntelenül alkotni – ez volt hivatása, s ez ma – földi létének befejeztével – életének üzenete. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Nyugat-magyarországi Egyetemen a közgazdász képzés indításában, a Közgazdaságtudományi Kar alapításában, valamint a Kar Széchenyi István Doktori Iskolájának megteremtésében. Ez az Ő igazi, kétségbevonhatatlan életműve. Amíg közgazdászképzés lesz Sopronban, addig a kezdet, a viszonyítási pont Gidai Erzsébet lesz."

Ezt a hitvallást jól tükrözi a szobrász által megmintázott és bronzba öntött arc, melyet az általa létrehozott kar aulájában állíttattak tanítványai és munkatársai.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gidai_Erzs%C3%A9bet
http://www.nyme.hu/index.php?id=12479&L=1&id=12479
http://lkk.uni-sopron.hu/2014-09-09-gidai-erzsebet-szoboravatasa-1/page/1



Tagi gyűjteményben
Soproni Egyetem oktatói

Cím alapján hasonló

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342808
Feltöltve
2019.02.15. 15:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Kutas László)
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:31

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342809
Feltöltve
2019.02.15. 15:31
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:31

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342810
Feltöltve
2019.02.15. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ50/10 • 1/60 • ISO5000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:31

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342811
Feltöltve
2019.02.15. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ40/10 • 1/60 • ISO4500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:31

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342812
Feltöltve
2019.02.15. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ48/10 • 1/60 • ISO1800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:31

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342813
Feltöltve
2019.02.15. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ42/10 • 1/60 • ISO5600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:31

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342814
Feltöltve
2019.02.15. 15:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:32

"Gidai Erzsébet dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
342815
Feltöltve
2019.02.15. 15:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ38/10 • 1/60 • ISO1400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 19.02.15. 15:32
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.02.15. 19:05
Tarjáni Antal publikálta "Gidai Erzsébet dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.