Budapest, XVII. kerület, Lázár deák utca 13/a.

Alternatív, helyi címek:Teremtés 4. napja, Jézus szenvedéstörténete 8.-9. stáció

Budapest
XVII. kerület, Lázár deák utca 13/a.
A Madárdombi Szent Pál templom bal oldalán, az első fülkében.

Felállítás2000. november 16.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.03.04. 18:19
Rákoskeresztúr – Madárdomb: Szent Pál apostol titulusú, viszonylag fiatal templom belső tere. Egy átgondolt, modern szellemiségű ikonográfiai program várt megfejtésre.
Sok idő telt el, amíg bele mertem vágni a műlapok elkészítésébe. Próbáltam értelmezni a meglévő kevés információt és a látottakat, reményeim szerint felgombolyítottam az összefüggéseket.

A program részei egyrészt a Teremtés hét napja, másrészt Jézus 14 stációból álló szenvedéstörténet állomásainak összerendelése. Utóbbit két-két stáció együttes ábrázolásával a szobrok jelenítik meg, ezek hátterében a Bukta Norbert által festett színkompozíciók a Teremtés egy-egy napját mutatják.
A szentély speciális hely, ahol egyrészt a Teremtés hetedik napja jelenik meg, másrészt – a többitől eltérően – az első és az utolsó stációkat megformáló szobrok külön kerültek ábrázolásra.
A templomban körben hat háromszög alakú fülke a további napokat idézi, minden, itt elhelyezett szobor a már leírtak szerint két-két stáció együttes ábrázolása.

Jézus lábánál látható feliratok szerint itt a Teremtés negyedik napját jelöli a festett színvariáció: "Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre! És úgy történt. Megalkotta Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka – és a csillagokat. Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap."

A szobor által megjelenített két stáció: 8. beszél a síró asszonyokhoz (Jézus vigasztalja a síró jeruzsálemi asszonyokat); 9. harmadszor esik el a kereszt súlya alatt.

A kereszt itt is, mint mindegyik ábrázolásnál jelen van, bár alig látszik Jézus ágyékkötője takarásában. Jézus lába nem érinti a földet. Bal kezénél az asszonyok simogató kezei nyúlnak felé, míg ő beszél hozzájuk. Az alkotók itt is a fejből csak az arcot láttatják.
Források:
A kifüggesztett információs tábla.
https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/1/ https://hu.wikipedia.org/wiki/Bibliai_teremt%C3%A9st%C3%B6rt%C3%A9net#Negyedik_nap
http://lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%BAt.html
További linkek
http://www.szentkeresztplebania.hu/II_Janos_Pal_Keresztut_2000_08.html
http://www.szentkeresztplebania.hu/II_Janos_Pal_Keresztut_2000_09.html

Kapcsolódó
A kézmosás
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Saul: Szent Pál
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
A Jó és a Rossz
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342801
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 12:35
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342794
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 12:34
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342795
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/25 • ISO800

342796
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO800

342798
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

342797

342804
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:38

Göröntsér Vera 19.02.15. 12:38
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342803
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.15. 12:35
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
342802
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

342799
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.15. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

342800

Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.04. 18:19
Göröntsér Vera publikálta "Stáció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.