Furioso Senior-emlékoszlop

Derekegyház-Tompahát, Tompahát tanya buszforduló déli oldalán a sprtpálya szélén.

Alternatív, helyi címek:Furioso-emlékpark

Derekegyház-Tompahát
Tompahát tanya buszforduló déli oldalán a sprtpálya szélén.
A park szélén áll.

Felállítás2013. szeptember 21.

Benkő Gabriella Emese
2019.02.20. 11:52
Magyarország egyik leghíresebb lófajtája a furioso-north star, alapító ménje, Furióso Senior itt nevelkedett a Károlyi-család egykori birtokán. Ennek állítottak emléket Tompahát és Hódmezővásárhely környékbeli lótenyésztői, és a lovassport mai művelői.
A furioso-north star fajtát 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánították!

Az emlékparkot 2010-ben alapították egy kis méretű fából készült emlékoszloppal, amin egy táblát avattak. Majd 2011-ben emlékkövet, rajta egy gránit táblával, és a harangláb is elkészült. 2013-ban a lovat ábrázoló hatalmas "kopjafa" avatására került sor. A faanyagot a község ajándékozta a szoborhoz, a grófi park egyik lábon kiszáradt tölgyfáját. A majdnem őt méter magas emlékoszlop egy törzsből faragott, a tetején egy hatalmas lófejjel, mely vélhetően a Furiosora jellemző vonásokat ábrázolja. Az oszlop elején a ló neve és születési adatai, kovácsolt vas "táblán", hátsó ismertető lapon az alkotók nevei és az avatás évszáma. Az alkotás egy beton talapzaton áll kovácsoltvas keretben, körülötte kis sziklakert.

Minden év augusztusában, a helyi lovaspályán versenyeket rendeznek, és megemlékeznek a híres ménről.

Az Országos Kéktúra alföldi szakasza is erre halad át, magam is többször jártam túrán itt.
Források:
A ló:
https://www.furiosonorthstar.hu/a-furioso-north-star-fajta-toertenete.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Furioso-north_star
Avatás:2013
https://www.furiosonorthstar.hu/Hirek/Page-13.html
Tompahát:
http://derekegyhaz.hu/website/a-falu/intezmenyek/tompahati-kozossegi-ter/
Az első:2010
https://www.delmagyar.hu/szentes_hirek/hetvegen_unnepel_tompahat/2178507/
https://www.furiosonorthstar.hu/component/option,com_kunena/Itemid,36/catid,14/func,view/id,29/
Megemlékezés:2017
http://kektoimenes.hu/hireink/viii-kekto-fesztival

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342737
Feltöltve
2019.02.13. 19:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:32

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342744
Feltöltve
2019.02.13. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:35

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342739
Feltöltve
2019.02.13. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • ISO80

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:34

342745
Feltöltve
2019.02.13. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:36

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342740
Feltöltve
2019.02.13. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:34

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342742
Feltöltve
2019.02.13. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:35

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342743
Feltöltve
2019.02.13. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:35

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342746
Feltöltve
2019.02.13. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:36

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342748
Feltöltve
2019.02.13. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:45

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342751
Feltöltve
2019.02.13. 19:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:55

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342735
Feltöltve
2019.02.13. 19:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:32

"Furioso Senior-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Derekegyház-Tompahát
Feltöltő
Azonosító
342750
Feltöltve
2019.02.13. 19:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.13. 19:55
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.02.20. 11:52
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Furioso Senior-emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.