Badacsonytomaj-Badacsony, Radnóti utca 2.
További képek a Fotólistában

Badacsonytomaj-Badacsony
Radnóti utca 2.
A borozó parkoló felé néző falán.

Felállítás2018. július 22.

Göröntsér Vera
2019.02.09. 18:09
A kezdet: a borozó tulajdonosa megbízásából Béres János szobrászművész 2010-ben készítette el Szent Márton szobrát. Ez lett a magja a mára ott kialakult, az elmúlt évben felavatott "A reformkor nagyjai Badacsonyban" szoborparknak, aminek ez az alkotás is eleme.

A szoborpark "arcképcsarnokának" tagjaiban közös, hogy minden megformált alakja így, vagy úgy, kötődik a Balatonhoz, vagy éppen Badacsonyhoz, a bortermelő vidékhez. Ezzel pedig egyértelmű a szoros, vagy áttételes kötődés a borhoz is.

A falat lefoglaló alkotásnak több eleme van: maga Szent Márton, a bor védőszentje, akit imára kulcsolt kézzel, feje felett a jellegzetes püspöki süveggel formált meg alkotója. A legenda szerint a püspöki megbízatás ellen erősen tiltakozó, saváriai születésű Márton egy libaólba próbált elbújni, ám a ludak hangos gágogásukkal elárulták. Ezért lett jellegzetes ismertetőjele a liba, ami nem maradhatott el az itteni ábrázolásról sem.
A kettős alatt egy kis polcocskán boroskancsó áll, alatta a feliratot őrző tábla hirdeti a megbízás körülményeit.

Szent Mártonról és több szőlőhegyi védőszentről olvashatsz: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-175.html
Márton napi szokásokról http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1580.html Itt olvasható: a Dunántúlon ezen a napon a szokások között szerepel Márton lúdjának levágása és az újbor megkóstolása is.
Források:
http://www.beresjanos.hu/
A Magyar néprajzi lexikonból:
Szőlőhegyi védőszent: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-175.html
Márton napja (nov. 11.) http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1580.html
Tours-i Szent Márton (Márton lúdjai): https://hu.wikipedia.org/wiki/Tours-i_Szent_M%C3%A1rton

Kapcsolódó
Szegedy Róza
Kapcsolódó
Kisfaludy Sándor
Kapcsolódó
Ranolder János
Kapcsolódó
Ramassetter Vince
Kapcsolódó
Pöltenberg Ernő
Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Kapcsolódó
Deák Ferenc
Kapcsolódó
Déryné
Kapcsolódó
Kisfaludy Károly
Kapcsolódó
Pauler Tivadar

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342279
Feltöltve
2019.02.09. 16:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:30

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342272
Feltöltve
2019.02.09. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:24

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342273
Feltöltve
2019.02.09. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

342274
Feltöltve
2019.02.09. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

342281
Feltöltve
2019.02.09. 16:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

342275

342276
Feltöltve
2019.02.09. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:24

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342282
Feltöltve
2019.02.09. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:33

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342278
Feltöltve
2019.02.09. 16:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:30

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342280
Feltöltve
2019.02.09. 16:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:30

Adalék vagy máshol

"Szent Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
342277
Feltöltve
2019.02.09. 16:30
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.09. 16:30
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.02.09. 18:09
Göröntsér Vera publikálta "Szent Márton" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.