A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei

Budapest, I. kerület, Hadnagy utca 8-10.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A Rácz fürdő alkotásai, zuhanyozó, férfi gőzfürdő

Budapest
I. kerület, Hadnagy utca 8-10.
A Döbrentei térnél, a jelenleg zárva tartó fürdő férfi gőzfürdő helyiségében.

Avatás2010
Avatás1870

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.02.07. 19:33
Egy aktuális hír döntötte el az eddig talonban lévő anyag sorsát. Idén végre átadásra kerülhet a műemléki rekonstrukció után használaton kívül álló Rácz fürdő. Egy kálvária, ami közel tíz éve húzódik... ha az előzményektől eltekintünk, hiszen a fürdő sorsa többnyire nem volt mentes a viszontagságoktól.

Az Ybl Miklós által tervezett fürdő építéséről az első forrás cikkében lehet olvasni (Ybl-archívum), bár t.k. még részletesebben megismerhető a második cikkből. A viszontagságos történetbe belejátszott a világháború, ezt követően a fürdő jó részének lebontása, majd a maradvány megnyitása, üzemelése is. 2002-ben érkezett el története oda, hogy a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a fürdő eredeti, az Ybl-terveknek megfelelő rekonstrukciója, valamint egy új szálloda hozzáépítésének tervezetét. Ez a munka 2010-re fejeződött be, ám a tulajdonviszonyokat nem sikerült rendezni. A cikk szerint ez most megtörtént, a fürdő (újabb, a várakozás következtében szükségessé vált felújítás utáni) megnyitását 2019-re, vagyis erre az évre tervezik.

A fürdő tehát közel tíz éves tetszhalott álmát aludta, miközben csillogóan új állapotban várta (volna) látogatóit. Az így eltelt idő alatt többször volt alkalom megtekintésére, bejárásokat szerveztek – a tény ambivalens érzéseket keltett. A csoportot, amivel én 2016, májusában bejártam az érdekes, újszerű, mégis élettelen és üres épületet, a rekonstrukciót vezető építész vezette. Kapcsolódó interjút vele ld. az Adalékoknál.

A domborművek nyilvánvalóan allegorikus jeleneteket ábrázolnak. Nem látom, hogy szoros összefüggést mutatnának a hellyel, annak funkciójával.
Az egymással átellenes falakon elhelyezett ábrázolásokon felül egy-egy angyal kezükben különböző tárgyakat tart. Alattuk két-két jelenet középpontjában gyerekfigurák láthatók, a fal felé eső kezükben virágcsokorral, a középpont felé ásóval, ill. kalapáccsal. Valamennyien pihenő, vidám figurák, jó lenne ismerni alkotójuk szándékát.

A bejáráson sok-sok információ hangzott el, én pedig tele vagyok bizonytalansággal. Eleve nehéz felidézni, mikor-hol jártunk, melyik helyiségnek mi is a funkciója. Ez is velejárója annak, hogy nem "élő" környezetet láttunk.
Sajnos, a fellelhető korabeli fényképek alapján nem vagyok biztos, hogy a minden, ami látható, a rekonstrukció eredménye. Minden esetre, amikor rákérdeztem, jóváhagyó választ kaptam, de olyat semmiképpen, ami kizárná (ennek megfelelően rögzítettem az adatokat is). Ígéretet kaptam, hogy a rekonstrukció anyagát, ill. annak részét, ami az alkotók nevét is tartalmazza, megküldi nekem, de ez sajnos elmaradt. A későbbi, levélben történt megkeresés válasz nélkül maradt. Gondot okoz a műemléki védettséget értelmezése a rekonstruált, újonnan készült elemekre (ezt így nem jelöltem).
Mindezzel együtt talán készülhetünk a Rácz fürdő meglátogatására, valós, élő környezetben.
Források:
http://ybl.bparchiv.hu/temak/rac-furdo
Filepkó Dominik: Véget érhet a Rác Fürdő kálváriája: http://pestbuda.hu/cikk/20181105_veget_erhet_a_rac_furdo_kalvariaja
További linkek
Dévényi Tamás: "Meg kell tanulni folyamatosan jól dönteni" (Petőcz Éva, 2010.): http://epiteszforum.hu/devenyi-tamas-meg-kell-tanulni-folyamatosan-jol-donteni

"A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341935
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 12:22
2016. május

"A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341947
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 12:34
2016. május

"A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341943
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 12:23
2016. május

"A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341942

341941
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO1000

341939
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO1250

341938
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

341937
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • ISO800

341940
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO2500

341944
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO800

341936
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 12:22
2016. május

"A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341946
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.02.07. 12:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 12:23
2016. május

Archív fotók

"A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. alkotás fotói

Ybl-archívum: korabeli fotó; Saári Dénes
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
391037
Forrás
http://ybl.bparchiv.hu/ferfi-gozfurdo-langyosvizes-medence-csarnok-reszlete-dombormuvek
Évszám
1950
Feltöltve
2020.01.13. 18:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.01.13. 18:45
1950, Archív felvétel
Ybl-archívum: korabeli fotó; Saári Dénes
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.01.13. 18:45
1 új fotót töltöttem az "A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" műlaphoz
19.02.07. 19:33
Göröntsér Vera publikálta "A Rác fürdő zuhanyozójának domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.