Sárvár, Várkerület utca 1.
További képek a Fotólistában

Sárvár
Várkerület utca 1.
A Nádasdy-vár udvarában.

Avatás2002
Avatás

Nem köztéri:Múzeum területe
H.István
2019.02.07. 15:34
A szobor egy nőt ábrázol, bal lába egy lavórban. Első gondolatom az volt, hogy a "Lábmosó lány" címet adom az alkotásnak. A nő görnyedten áll a lavór felett, hosszú haja előre lóg. Az égből hull rá a víz. Messziről meglátva kútszobornak néztem. Aztán kiderült, hogy a víz egy esőcsatorna vízkiömlőjéből folyik pont erre a szoborra. Ez az utolsó fotón jól látszik.

Alkotói szignót tekintve ismét felületes voltam, mert nem készítettem róla közeli képet. Azért a fotókon jól látszik: NM 02. Vagyis Németh Mihály 2002. A város szülötte, valamint díszpolgára 2012-ben a városnak ajándékozta 167 alkotását. Az alkotásokból "Elmentettem" címmel állandó kiállítást hozott létre a vár 5. számú bástyájában. A kiállítóterem előtt az udvarban is sorakoznak alkotások. Hogy ezek mikor, illetve honnét kerültek ide, még csak részben derült ki számomra.
Források:
https://www.vaol.hu/hirek/elmentette-odaadta-nemeth-mihaly-ajandeka-sarvarnak-1204636/
http://www.sarvarvaros.hu/vegleg_hazatertek_nemeth_mihaly_szobraszmuvesz_alkotasai

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341856
Feltöltve
2019.02.06. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:32

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341857
Feltöltve
2019.02.06. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:32

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341858
Feltöltve
2019.02.06. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:33

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341859
Feltöltve
2019.02.06. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:33

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341860

341861
Feltöltve
2019.02.06. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:33

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341862
Feltöltve
2019.02.06. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:33

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341863

341864
Feltöltve
2019.02.06. 17:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.06. 17:33

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
341956
Feltöltve
2019.02.07. 12:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.07. 12:46

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
358227
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.01. 20:50

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
358228
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.01. 20:50

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
358229
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.01. 20:50

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
358230
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.01. 20:50

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
358231
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 9.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.01. 20:50

"Mosakodó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárvár
Feltöltő
Azonosító
358232
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

358233

358234
Feltöltve
2019.06.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.01. 20:50
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.06.01. 20:50
8 új fotót töltöttem a "Mosakodó nő" műlaphoz
19.02.07. 15:34
H.István publikálta "Mosakodó nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.