A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai

Budapest, XXII. kerület, Savoyai Jenő tér
További képek a Fotólistában

Budapest
XXII. kerület, Savoyai Jenő tér

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2019.02.03. 18:35
Egy kis barokk templom 1755-ben készült el. Október 6-án Padányi Bíró Márton veszprémi püspök szentelte fel Szent Lipót, Szent Sebestyén és Szent Vendel tiszteletére. Később két oldalkápolnát építettek hozzá. Sem a templom építőjének nevét, sem a szobrok készítőjének nevét és idejét nem találtam meg.
A templom homlokzatán bal oldalon Szent Vendel, jobb oldalon Szent Flórián szobra áll egy szoborfülkében.
Szent Vendel pásztorok, juhászok védőszentje. Jobb lábánál bárány néz fel rá s jobb kezében juhász kampós botot tart, ami terelésre és bárányok kifogására szolgál.
Szent Flórián árvizek és tűzvészek ellen védő szent. Két legenda fűződik a nevéhez. Az egyik szerint gyermekkorában imádsággal eloltott egy égő házat, a másik szerint egy szénégető fohászkodott hozzá, hogy segítsen ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'' Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.” Általános ábrázolása: jobb lábánál égő ház, melyre vizet locsol, bal kezében zászlót tart.
Források:
http://szentlipot.hu/kik-vagyunk/szakralis-helyeink/a-szent-lipot-templom/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_XXII._ker%C3%BClet%C3%A9nek_m%C5%B1eml%C3%A9ki_list%C3%A1ja
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1723.htm
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0504.html



Cím alapján hasonló

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341609
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/950 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:28
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341610
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/950 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:29
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341611
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:29
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341612
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:29
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341613
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:29
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341614
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:30
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341615
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:30
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511761
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2022.12.22. 18:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/300 • 29.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.12.22. 18:27
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511763
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2022.12.22. 18:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.12.22. 18:27
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341616
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:30
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511762
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2022.12.22. 18:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/400 • 12.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.12.22. 18:27
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341617
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:30
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341618
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:31
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341619
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:31
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341620
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:31
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511589
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1600 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511590
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511591
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/1600 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511592
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511593
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511594
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/1600 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511588
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 07:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 07:43
2022. március
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.12.22. 18:27
3 új fotót töltöttem az "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" műlaphoz
22.12.20. 07:43
7 új fotót töltöttem az "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" műlaphoz
22.12.08. 19:25
Megérintettem az "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" alkotást
22.03.12. 09:31
Megérintettem az "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" alkotást
21.06.27. 17:35
Megérintettem az "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" alkotást
19.02.03. 18:35
Dénes Ildikó publikálta "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.