Gyomaendrőd, Kisréti utca 19.

Gyomaendrőd
Kisréti utca 19.
Honti-Műhely Galéria épületének homlokzatán

Felállítás1980. május 9.

Honti Antal (festőművész)

Cedrus
2019.02.02. 18:29
Honti Antal (1921-2008) tervezőgrafikus, festő, dekoratőr, fémműves, belsőépítész küzdelmes élete során, sok segítséggel építette fel családi házát a Kisréti utca 19. szám alatt, amelyben sajátkezűleg készített bútorai, lámpái, szőnyegei, lakberendezési tárgyai kaptak helyet.

Honti Antalnak a festészet, a kép volt egész pályáján legbensőbb, legintimebb ügye, de 1970-72 táján amikor a rézdomborítás vált központi szereppé dekorációs tevékenysége során, akkor a festést abba is hagyta.

1980. május 9-én ünnepélyesen megnyitották, a már előzőleg kibővített családi házban a Honti-Műhely Galériát, ahol Honti Antal festményei és egyéb saját készítésű tárgyai kerültek bemutatásra.

"A bejárati homlokzat sgraffito-n kecskealakban ölti nyelvét talmi hiúságra a Pegazus, s a mindennapi élet esztétikájának ez a párját ritkítóan igaz Don Quijote-ja egyszer csak így szólt a világ­hoz: “… kinyitom lakásom ajtaját minden szépre, közös élményre vágyó érdeklődő előtt, akikkel megoszthatom örömeimet és szorongásai-mat, tapasztalataimat és emlékeimet, vágyaimat és reményeimet. Tessék befáradni, nyitva a kapu!”

A homlokzaton szépen felújított állapotban látható sgraffito élénk, narancsos színezést kapott.
(korábban csak fehér-fekete fotót láttam róla)

A kecskealakban megjelenő Pegazus mellett, lombos fa tövében, virágok gyűrűjében ülő fiatal lány rajzol. Az idillt teljessé teszi a sugárzó napsütés.
Források:
https://gyomaendrod.com/varos-hires-szulottei/honti-antal
http://hgyvk.hu/phocadownload/Gyoma_tortenetehez_kapcsolodo_anyagok/szakdolgozatok/A_gyomaendrodi_honti_muhely_galeria_szakdolgozat.pdf

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341280
Feltöltve
2019.02.02. 17:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ51/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:28

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341281
Feltöltve
2019.02.02. 17:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:28

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341282
Feltöltve
2019.02.02. 17:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/125 • ISO125

341283
Feltöltve
2019.02.02. 17:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:29

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341284
Feltöltve
2019.02.02. 17:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:29

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341286
Feltöltve
2019.02.02. 17:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:30

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341285
Feltöltve
2019.02.02. 17:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:29

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341287
Feltöltve
2019.02.02. 17:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:30

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341288
Feltöltve
2019.02.02. 17:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:30

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341289
Feltöltve
2019.02.02. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:31

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341290
Feltöltve
2019.02.02. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:31

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Honti Antal (festőművész)
Település
Gyomaendrőd
Feltöltő
Azonosító
341291
Feltöltve
2019.02.02. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.02.02. 17:31
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.02.02. 18:29
Cedrus publikálta "Sgraffito" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.