Szamosszeg, Bocskai tér

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű

Szamosszeg
Bocskai tér
A református templommal szemközti téren áll.

Avatás1938. június 6.

Osváth Imre (tervező)

TundeK62
2019.02.16. 23:26
Szamosszeg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, a megyeszékhely Nyíregyházától 72 kilométerre, észak-keleti irányban. Kb. kétezren lakják.

"Nevének első említése 1290-ből ismert (Zomuszigh-alakban IV. László okleveléből, melyben vámszedőit szólítja fel, hogy a Szamoson egészen Szamosszegig a Balogsemjén nemzetségbeli Mihálytól és fiaitól ne szedjenek vámot hajóik után."
"Műemlék jellegű református templomát 1843 és 1863 között építették az elpusztult előző helyett.
Copf stílusban készült szószékét valószínűleg az elpusztult templomukból hozták át."
A templommal szemben áll ez az emlékmű, melynek semmilyen adata nem volt ismert, eddig. A hősi emlék aloldalon csak az van, hogy 1945 előtt állították fel. Viszont szobrászát nem nevezik meg. Életnagyságnál alig nagyobb a katona-alak.
Az emlékmű szoboralakját mintha felújították volna, de a mögötte álló obeliszket akkor még nem, mikor a képek készültek (2016. októberében). Azon elég nehezen olvashatóak az első világháborúban elesettek nevei.
Köszönöm az adatokat Ocsovai Andrásnak. Az emlékmű felavatásának 80. évfordulójára megjelent egy cikk, abból vannak az adatok: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabolcsSzatmariSzemle_2019/?query=SZO%3D(h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1)&pg=27&layout=s
Források:
https://evfaja.okotars.hu/fa/2015/szamosszeg-bocskai-teri-ezust-juhar
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/2820
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamosszeg
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabolcsSzatmariSzemle_2019/?query=SZO%3D(h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1)&pg=27&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341269
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:31
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341270
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

341271
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:31
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341272
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:32
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341273
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:32
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341274
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:33
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341275
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:34
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
341276
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

341277
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

341278
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

341279
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.02.02. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 15:34
2016. október

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Osváth Imre (tervező)ifj. Borbély György (kőfaragó)
Település
Szamosszeg
Feltöltő
Azonosító
466071
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2021.11.03. 15:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/220 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 15:47
2011. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.03. 15:47
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
21.09.17. 22:54
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.27. 16:16
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
19.02.16. 23:26
TundeK62 publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.