Munkásmozgalmi emlékmű

Békéscsaba, Külterület
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Békéscsaba
Külterület
470. Békési út, Élővíz-csatorna, Bandika-fa tövében.

Felállítás1968. május 26.

Pauló László (tervező, közreműködő)

Benkő Gabriella Emese
2019.02.06. 09:47
Az emlékművet már régen ismertem, túrázásaim során többször felkerestem, de nem is gondoltam hogy egyszer műlap lesz belőle.
A betonból és műkőből készült háromszög alapú obeliszk körülbelül öt méter magas lehet. Középen a jobb oldalon volt az ötágú vörös csillag, melyet letörtek, csak részben maradt meg. Bal oldalon lejjebb a fehér márványtábla helye látható, amit szintén letörtek róla. Az emlékmű talapzatára négy lépcső vezet, melyeket egy nagy "kupac" nyers formázatlan betonba öntöttek.
A talapzaton alul virágtartó mélyedések vannak kiképezve, a csúcsán a záróelem hiányzik, kilátszanak a vasbeton fém elemeik. Rossz állapotban van, elhanyagolt, nincs gazdája, bár a környezetét a turistaegyesületek tavasszal rendbe teszik, az évekkel ezelőtt kihelyezett pihenő asztalokat és padokat ellopták a vandálok.
Idézet a forrásból:
"A békéscsabai munkásmozgalom illegális találkozóit is nemegyszer itt tartották, távol a város urainak figyelő tekintetétől - „ártalmatlan” kirándulás ürügyén. Ezeknek a harcos összejöveteleknek emlékeztetője egy karcsú obeliszk - a derekán díszlő ötágú csillaggal, melyet ünnepélyes külsőségek közepette vasárnap avattak fel. Eljöttek a város párt- és állami vezetői, a tömegszervezetek és a fegyveres testületek képviselői. [...] Itt voltak az idős munkásmozgalmi veteránok, a város társadalmi életének képviselői és sok-sok fiatal."

Az ötletet Ády adta, köszönöm neki.
Források:
Túra visz erre:
http://www.kvte.hu/kalauz/jbcssik.htm
Avatás:
https://library.hungaricana.hu/en/view/BekesMegyeiNepujsag_1968_05/?pg=200&layout=s
Vandálok:
https://behir.hu/vadalok-pusztitjak-a-csabai-taj-impozans-turisztikai-tanosvenyet
megemlékezés:
https://www.facebook.com/korosok/posts/a-bandika-fa-eml%C3%A9km%C5%B1-avat%C3%A1sa-b%C3%A9k%C3%A9scsaba-hat%C3%A1r%C3%A1ban-50-%C3%A9ve-1968-ban-a-h%C3%A1rom-v%C3%A1ros-/1750083898438775/

Közös gyűjteményben
Megrongált szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Távolban
Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341110
Feltöltve
2019.02.01. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:43
Távolban

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341111
Feltöltve
2019.02.01. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

341121
Feltöltve
2019.02.01. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:48

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Háttérben a Bandika-fa
Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341114
Feltöltve
2019.02.01. 19:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:44
Háttérben a Bandika-fa

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341112
Feltöltve
2019.02.01. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:43

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Törött csillag
Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341117
Feltöltve
2019.02.01. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:45
Törött csillag

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341123
Feltöltve
2019.02.01. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 20:41

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341113
Feltöltve
2019.02.01. 19:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:44

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341119
Feltöltve
2019.02.01. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:45

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Márványtála helye
Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341116
Feltöltve
2019.02.01. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:45
Márványtála helye

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Virágtartó
Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341120
Feltöltve
2019.02.01. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 19:48
Virágtartó

Archív fotók

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
341122
Forrás
https://library.hungaricana.hu/en/view/BekesMegyeiNepujsag_1968_05/?pg=200&layout=s
Feltöltve
2019.02.01. 20:07
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 20:07
Archív felvétel

Élményképek

"Munkásmozgalmi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mladonyiczky BélaPauló László (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
357676
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2019.05.28. 16:19
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Samsung / VLUU L210 / Samsung L210
ƒ70/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.28. 16:19
2011. február
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.12.30. 10:29
Megérintettem a "Munkásmozgalmi emlékmű" alkotást
19.05.28. 16:19
1 új fotót töltöttem a "Munkásmozgalmi emlékmű" műlaphoz
19.02.06. 09:47
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Munkásmozgalmi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.