Budapest, XIV. kerület, Csáktornya park 1.

Budapest
XIV. kerület, Csáktornya park 1.
Az iskola földszinti zsibongójában, a bejáratot követő bal oldali falszakaszon.

Felállítás1990. április 13.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.02.01. 17:51
Nagy élmény volt a múlt év novemberében Zuglóban tett látogatásom az 1848-as kisdobos felkeresése ügyében. A szobor kuriózum, története a kapcsolt műlapon látható, ill. azon keresztül elérhető az előzmény is, hiszen ebben az iskolában már második helyén teljesít szolgálatot az ifjú.

Az iskola történetében is olvasható, hogy új életét 1970-ben kezdte a mostani épületben, elődje korábban a Dózsa György úton működött, ill. ebben az évben megszűnt. Az új iskola több szálon kötődik az elődhöz és ezt a kötődést nem is akarták elbontani. Ezért is hozták magukkal a kisdobos-szobrot.

1990-ben ünnepelték az iskola fennállásának 20. évfordulóját, amikor a Csáktornya utcai – úgyis mint művészeti profillal működő iskola Munkácsy Mihály nevét vette fel. Ebből az alkalomból készült a névadó domborműve, amit a földszinti zsibongóban avattak fel és a mai napig is ott látható.
Nagyon megörültem az iskola honlapján korrektül rögzített információnak, mert ottjártamkor nem sikerült megtudni az alkotó nevét, míg a portré-domborművön szignót nem találtam.

Munkácsy Mihály (1844–1900), "a nagy magyar festőzseni" egyik legismertebb művészünk. 170. születésnapja alkalmából emlékeztek rá Gaál Tamás cikkében https://cultura.hu/kultura/munkacsy-mihaly-csak-festeni-akart/ – összegezve életrajzát, művészetét – természetesen kép-illusztrációkkal, megidézve saját írásait, leveleit ( ld. Emlékeim; a könyv bemutatása, adatai itt: https://www.antikvarium.hu/konyv/munkacsy-mihaly-emlekeim-631497 )
A cikk zárszavából: "Munkácsy stílusát a művészettörténet-írás romantikus realizmusnak nevezi, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Életműve a magyar művészet egyik csúcsteljesítménye, bár sok kritika is érte, a kor ízlésének megfelelően ócsárolták vagy dicsőítették. A műértők és műkereskedők körében azonban mindig is népszerű volt, a hazai árverési rekordot is az ő képei tartják..."
Források:
http://www.zugloimunkacsy.hu/rolunk/iskolank_rovid_tortenete

Kapcsolódó
1848-as kisdobos

Cím alapján hasonló

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341067
Feltöltve
2019.02.01. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.01. 15:15

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
341069
Feltöltve
2019.02.01. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

341068
Feltöltve
2019.02.01. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

341070

341064
Feltöltve
2019.02.01. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

341065

341066
Feltöltve
2019.02.01. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.01. 15:15
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.02.01. 17:51
Göröntsér Vera publikálta "Munkácsy Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.