Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc), Kriza János ú. 27 sz.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vas Petőfi

A Petőfi Sándor Általános Iskola előtt

Felállítás1992. június 8.


Sántha Imre Géza
2019.01.16. 22:04
Székelyföldön a legerősebb Petőfi-kultusz Székelykeresztúr városában van, ahol a híres költő utolsó éjszakáját töltötte (a Gyárfás udvarházban) a számára végzetes Fehéregyházi csata előtt, illetve ahol eltünt. Sőt a keresztúri lokálpatrioták szerint "Petőfi a keresztúriaké" (is). „A Petőfi Sándor alakja köré szőtt legenda jellegzetesen Keresztúr-városi történet. A keresztúriak szeretete hívta életre, és szívből jövő cselekedeteink éltették. (…) az utolsó éjszaka, s a közeli Fehéregyházán másnap beteljesült csillagsors avatta Őt örökre a mi Petőfinkké.” - írja Dávid Gyula a "Petőfi Erdélyben" c. 1972-ben megjelent kötet előszavában. E településen a költőnek az első szobrát 1973 januárjában avatták fel (kapcsolva a műlap), Márkos András alkotását, aki korábban 1944 és 1950 között rajztanár volt a városban. Szintén ő mintázta meg ezt, a költő nevét viselő általános iskola előtt álló mellszobrot is, de ezt már halála (1972) után több mint 20 évvel avatták fel. Az első (Főtéri) szobor bronzból, ez a mellszobor vasból lett kiöntve - ezért nevezi a helyi népnyelv "vas Petőfinek". Van még egy harmadik Petőfi köztéri szobor is a városban, a költő Bem tábornok társaságában, az említett Gyárfás udvarház kertjében (1998-ban avatták).
A fotók között mellékeltem két szintén általam fotózott, a főtéri Perőfi-szobor felsőtesti részét ábrázoló felvételt (ezek nem szerepelnek az alkotás műlapjánál). A két alkotás ugyan más-más mintázás egy művésztől mégis számos hasonlóssági jegyet hordoz, annak ellenére, hogy a vasszobor figurája felemelt fővel és frontális tartással jelenik meg, míg a bronzszobron kissé lehajtott fejjel és enyhén csavart tesstartással látjuk a költő alakját.
Források:
Ünnep székelykeresztúron. Hargita népe (Csíkszereda). IV/108. 1992 június 6.
Fülöp Lajos: Újabb Petőfi-szobor Székelykeresztúron. Hargita népe (Csíkszereda). IV/110. 1992 június 10.



Kapcsolódó
Petőfi Sándor
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
339459
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.01.16. 20:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.01.16. 20:06
2017. június

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
339460
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.01.16. 20:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.01.16. 20:06
2017. június

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
339461
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.01.16. 20:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ460/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.01.16. 20:07
2017. június

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
339462
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.01.16. 20:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.01.16. 20:08
2017. június

Adalék vagy máshol

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Márkos András egészalakos Petőfi szobra szintén Székelykeresztúron
Alkotó
Település
Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
339463
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.01.16. 20:36
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.01.16. 20:36
2017. június
Márkos András egészalakos...Teljes szövegMárkos András egészalakos Petőfi szobra szintén SzékelykeresztúronKevesebb szöveg

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Márkos András egészalakos Petőfi szobra szintén Székelykeresztúron
Alkotó
Település
Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
339464
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.01.16. 20:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/1400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.01.16. 20:38
2017. június
Márkos András egészalakos...Teljes szövegMárkos András egészalakos Petőfi szobra szintén SzékelykeresztúronKevesebb szöveg
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.01.16. 22:04
Sántha Imre Géza publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.