I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Vokány, Kossuth Lajos utca 45.

Vokány
Kossuth Lajos utca 45.
A r. k. templom előtt van.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.01.17. 01:38
Vokány főutcája is, az 1793-as római katolikus Szentháromság temploma is észak-dél irányú. A templom bejárata a déli oldalon van. Ez előtt van a világháborús emlékmű.

Kis pillérek és alacsony korlátok öveznek egy négyszög alakú lekövezett térséget. A közepén lévő virágágyáson egy kőkereszt fekszik. Felirata: FELTÁMADUNK.

Balra is, jobbra is falszakaszok állnak. Ezeket kőelemek keretezik és a keretekben fehér márványtáblák vannak.

A balra lévő kőtábla felirata:
1914 – 1918
Két hasábon: 25 név betűrendben.
A harmadik hasábon: 19 polgári áldozat.

A jobbra lévő kőtábla felirata:
1938 – 1945
Három hasábon: 72 név betűrendben.

A magyar történelem ismeretében tudhatjuk, hogy az I. világháborúban nem voltak helyben polgári áldozatok. Így a 19 polgári áldozat (köztük 4 nő) a II. világháború legvégén és utána eshettek áldozatul.

A „Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa” is 25 hősi halottat említ. A kiegészítést 1990-re írja.

Látható, hogy a táblákra vésett 116 áldozat vezetékneve kivétel nélkül német eredetű.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/3413

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Vokány
Feltöltő
Azonosító
339125
Feltöltve
2019.01.14. 14:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.14. 14:12

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Vokány
Feltöltő
Azonosító
339126
Feltöltve
2019.01.14. 14:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.14. 14:13

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Vokány
Feltöltő
Azonosító
339127

339128
Feltöltve
2019.01.14. 14:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.14. 14:13

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Vokány
Feltöltő
Azonosító
339129
Feltöltve
2019.01.14. 14:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.14. 14:14

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Vokány
Feltöltő
Azonosító
339130
Feltöltve
2019.01.14. 14:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.14. 14:14

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Vokány
Feltöltő
Azonosító
339131
Feltöltve
2019.01.14. 14:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.14. 14:14
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.01.17. 01:38
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.