A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I.

Ecser, Grassalkovich Antal tér 1.

Ecser
Grassalkovich Antal tér 1.

Felállítás2010

Tatár Dóra (üvegművész)
Ónodi Béla (üvegművész)
Ónodi Mátyás (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2019.01.13. 20:53
Az ecseri Páduai Szent Antal-templom hajójának jobb oldali üvegablakain Szent Antal, Szent László, Szent Imre, Szent István látható. Az üvegablakok felső részén kettős kereszt van. Középen az ábrázolt szent arcképe és az alsó részen a szent jelképe, attribútuma. Minden ablakon olvasható az adományozó neve is.
A Szent István üvegablakon horgony és halak láthatóak. A hal ősi keresztény szimbólum, Krisztus szimbólum, újjászületés jele.
„Azzal, hogy emberek halászaivá tette Jézus az apostolokat, a megtért és megkeresztelt ember lett a hal motívuma.”
„Másfelől a hal motívum az ókeresztény korban egy titkos jelképe volt a keresztényeknek, ugyanis a hal görögül ikhthüsz és a szót mozaikszóként használva IKHTHÜSZ = Ieszousz Khrisztosz, Theou Üosz, azaz magyarul Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó-t jelent.”
A horgony „álcázott” kereszt, ami az élet viharai utáni révbe érkezés szimbóluma.
Források:
https://kereszteny.blog.hu/2009/04/16/a_hal_szimbolum
http://cultura-victoria.blogspot.com/2011/11/beszelo-jelkepek-szakralis-szimbolumok.html
http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm#h

Cím alapján hasonló

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339043
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:33
2018. július

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339044
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/680 • ISO400

339045
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:33
2018. július

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339046
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:34

339047
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/480 • ISO400

339048
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/200 • ISO400

339049
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/300 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:34
2018. július

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339050
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/280 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:35
2018. július

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339051

339052
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:36
2018. július

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339054
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:36
2018. július

"A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)Ónodi Mátyás (üvegművész)
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
339055
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.13. 20:37
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/105 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.13. 20:37
2018. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.31. 10:51
Az "A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.13. 20:53
Dénes Ildikó publikálta "A Páduai Szent Antal-templom hajójának üvegablakai I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.