Budapest, VI. kerület, Teréz körút 43.

Alternatív, helyi címek:Láthatóvá válik a láthatatlan

Budapest
VI. kerület, Teréz körút 43.
A szálloda halljában, a recepciót elhagyva, a jobb oldali falon.

Felállítás2018. április 20.

Felsmann Tamás (képzőművész)
Felsmann István (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.01.21. 17:37
Az elmúlt év egy kánikulai napján döntöttem úgy (bevásárlótáskával a kezemben), hogy megnézem a viszonylag frissen felújított szállodát (értsd: a Béke szállót) új fényében. Több felfedezést tettem, jót, rosszat.
A Zsolnay Kávéházat a földszintre költöztették, szinte közvetlenül visz be a bejárat a belsejébe (volt már ilyen). Haranghy Jenő üvegkupolája díszíti az első helyiség mennyezetét. Nem láttam viszont Zsolnay portréját, pedig úgy gondolom, itt lenne a helye (korábban, az emeleten üzemelő egység egy kandallóján tartózkodott).
Szomorú változásként könyveltem el, hogy a Hölgy balkonnal című bájos, erotikával megformált dombormű (Fürtös György alkotása) eltűnt, sőt, kérdésemre a recepción azt válaszolták, hogy többé nem lesz látható. Ennek persze, még alaposabban utána kéne járni.

Beljebb hatolva, a hátsó falon két modern domborművet fedeztem fel, később pedig megtaláltam a sorozat első tagját. A sorszám kötelez, ezzel kezdem.
Konkrét információ igen kevés áll rendelkezésemre. A forrás cikkben olvasom: "Felsmann István és Felsmann Tamás „Aqua Medicamentosa avagy Láthatóvá válik a láthatatlan” című különleges, kísérleti technikával készült műalkotásai is megtekinthetők."
Próbáltam email-ben kapcsolatba lépni az alkotókkal, egyenlőre sikertelenül. Pedig igen kíváncsi lennék a kísérleti technika lényegével kapcsolatban, sőt a jelölt anyagot is ellenőrizni kéne, mivel ránézésre néha nehéz meghatározni. A kopogtatás technikáját, ami szokásom, kénytelen voltam hanyagolni, nem hiszem, hogy jó néven vették volna tőlem – minden előzetes fotózási engedély ellenére.

Így pedig a szememre, érzékszerveimre hagyatkozom. Az első benyomás megmaradt. Mindig is izgattak a föld erői, a mélyben rejtőzködő ismeretlen. Látni vélem az áramlást, hallani a morajlást. A földszínek uralják az alkotást és a kék, a vizek (források, tavak, föld alatti erek) színe. A felszín csillogása is inkább itt érvényesül, a mélységet a színárnyalatok adják. Ez lenne, ami láthatóvá válik... nekem.

Néhány szó az alkotókról. Felsmann Tamás (1986) a Képzőművészeti Egyetem dékánja, Munkácsy.díjas grafikusművész, aki 2016-ban a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Konecsni Györgyről elnevezett életműdíját kapta.
Felsmann István (1984) kiállító művészként gyakrabban lehet nevével és alkotásaival találkozni, installációkat készít.
Források:
https://businesstraveller.hu/szallas/trendi-dizajn-a-heliaban-es-a-bekeben/
https://webradio.hu/hirek/kultura/felsmann_tamas_kapta_iden_a_magyar_kepzo-_es_iparmuveszek_szovetsege_eletmudijat
http://www.acbgaleria.hu/artists/istvan_felsmann.193.html

Kapcsolódó
Zsolnay Vilmos
Kapcsolódó
Hölgy balkonon

Cím alapján hasonló

"Aqua Medicamentosa" c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338543
Feltöltve
2019.01.08. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.08. 20:23

"Aqua Medicamentosa" c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338537
Feltöltve
2019.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.08. 20:21

"Aqua Medicamentosa" c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338538
Feltöltve
2019.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

338539
Feltöltve
2019.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

338540
Feltöltve
2019.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO3200

338544
Feltöltve
2019.01.08. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO3200

338545

338546
Feltöltve
2019.01.08. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • ISO1250

338541
Feltöltve
2019.01.08. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.08. 20:21

"Aqua Medicamentosa" c. alkotás fotói

Alkotók
Felsmann Tamás (képzőművész)Felsmann István (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338542

338547
Feltöltve
2019.01.08. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/25 • ISO1600

338548
Feltöltve
2019.01.08. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.08. 20:23
Összesen 12 fotó

Műlap története

01.02. 06:57
Megérintettem az "Aqua Medicamentosa" alkotást
19.01.21. 17:37
Göröntsér Vera publikálta "Aqua Medicamentosa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.