Budapest, XVII. kerület, Lázár Deák utca 13/a.

Budapest
XVII. kerület, Lázár Deák utca 13/a.
A Madárdombi Szent Pál templom szentélyében.

Felállítás2000. szeptember 18.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.01.09. 17:16
A viszonylag fiatal templom belső kialakítása egyedi és rendhagyó. A megformált alkotások, a koncepció, az elhelyezés sok-sok gondolkodásra adott okot, így az idő szaladt. Érlelgettem, értelmeztem a látottakat és a kevés információt, ami rendelkezésre áll. Mindehhez megjegyzem, a fotózás feltételei nem voltak túl jók, de sajnos nem tudtam megoldani, hogy megfelelő időpontban érkezzek a fotózáshoz.
Ami még probléma volt, a templom nem is volt nyitva, a plébános úr külön engedélyével, a sekrestyés kíséretében igyekeztem megoldani a feladatot, akik a nem túl távoli misére igyekeztek. Itt ugyanis a kiírt, megcélzott időpontban nem tartottak misét.

A belső tér kialakításának művészeti vezetője Bukta Norbert, festőművész. Két "dimenzióban" kell értelmezni a látottakat. Egyik a Teremtés hét napja, amit adott helyen a színek egyedi kompozíciója hivatott jelölni. A 1.-tól a 6.-ik napig a kialakított háromszögű szoborfülkékben egy-egy szobor két-két stációt (2.-13.-ig) jelöl.

A szentélyben, ahol a kompozíció a Teremtés hetedik napját jeleníti meg, az elhelyezett szobrok szerepe meghatározó. A jobb oldalon egy nagy tál két kézzel Pilátusra utal, amint kezeit mossa, ami az első stáció megjelenítése.
Középen Szent Pál apostol – vagyis a templom titulusának /névadójának/ alakja, egyszersmind Saul látható, amit római ruhája jelez. Az oltár felett elhelyezett kereszt alakú halotti lepel a feltámadt Üdvözítőt jeleníti meg, amire Saul felnéz... Saul megtérésének pillanata.

A Teremtés hetedik napja: "...A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. 2Móz 20,11 ; Zsid 4,4 3 Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. 2Móz 31,16-17 ; Zsid 4,10 4 Ez az ég és a föld teremtésének története."

Ugyanitt a keresztút első és utolsó állomásának ábrázolása talán kicsit több, mint magának a stációknak a története. Az újabb korokban formálódott 14 stáció közül az utolsó Jézus temetése. De itt Jézus szenvedéstörténetén túlmutatva a zsidó származású Sault látjuk, akit farizeusnak neveltek, így a kereszténység üldözője volt. Egy látomása után (Jézus megjelent előtte damaszkuszi útján) megtért és megkeresztelkedett. Ő lett a tizenharmadik, "meghívott" apostol, aki innentől kezdve már térített, a zsinagógában tanította: "Jézus a Messiás".
Tőle származik a Szeretet himnusza:
"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom...." (a korinthosziakhoz írt első levelének 13. fejezetéből).
Tovább: http://lexi.hu/szellem/20130201_pal_apostol_uzenete.aspx
Források:
A kifüggesztett információs tábla.
http://www.erdosreneehaz.hu/wp-content/uploads/2013/06/RME13-2-sz%C3%A1m-v3.pdf https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/2/
http://lexikon.katolikus.hu/P/P%C3%A1l.html
http://lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%BAt.html

Kapcsolódó
A kézmosás
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
A Jó és a Rossz

Cím alapján hasonló

"Saul: Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338308
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 17:25
2017. április

"Saul: Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338301
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 17:20
2017. április

"Saul: Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338302
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/15 • ISO1600

338305
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

338299
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1250

338306

338300

338303
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 17:20
2017. április

"Saul: Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338307
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/15 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 17:25
2017. április

"Saul: Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338309
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

338310
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

338304
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.01.06. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 17:25
2017. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.09. 17:16
Göröntsér Vera publikálta "Saul: Szent Pál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.